Zságot András

 

Kalandozások a helyesírás világában / XXIV.

 

        Kalandozások a helyesírás világában – ez lesz művünk címének egy része azért, mert kezünkbe vesszük a Magyar Tudományos Akadémia kiadványát, A magyar helyesírás szabályait (2006), s pontról pontra haladunk, ha egy dőlt betűs példaszót találunk, azt rögtön felírjuk magunknak egy külön papírra, s ha elég dőlt betűs példaszó gyűlt össze, akkor ezeknek a példaszavaknak a műbe illesztésével írunk egy novellát vagy valamit.

        A huszonnegyedik részben, ebben a részben a szabályzat 154. c – 163. pontjaiban szereplő szavaiból írunk alkotást, nem biztos, hogy minden szót beleteszünk, de igyekszünk.

        Művünk célja kettős, bebizonyítjuk, hogy tudunk helyesen írni, másrészt a helyesírásra szeretnénk nevelni az embereket.

 

Szapphó

 

            Szapphó görög költőnő volt, mindenki tud róla, én most új tényeket szeretnék feltárni, nem is tényeket, inkább feltevéseket. Nem is feltevéseket, inkább kitalálásokat írok.

            Olvasom Szapphó verseit, fennmaradt költeményeit, természetesen nem tudok görögül, de lefordították nekem magyarra, így élvezhetem, régen minden szebb volt, aki okos akart lenni, nem akadályozta meg senki a tanulását, most meg annyi a munkásember Körmenditől Hajdúig, amíg az ember átverekszi magát a tömegen s eljut az egyetemre, rég elveszti minden kedvét.

            Kodállyal ma már nem is lehet versenyezni, mert a hasonló formátumú zeneszerzőt úgy elfelejti a köztudat, hogy nem is találok rá szavakat, sőt, nemcsak elfelejtik, észre se veszik, járkálhat fényes nappal a Nagykörúton transzparenssel vagy kereplővel, nem érdekli az embereket most a magas művészet.

            Akik pedig akkora ismertségre tesznek szert ma, mint Kodály a saját korában, nos, azok, akiket ma fél ország ismer, azok nem nőhetnek fel Kodály szellemi magaslatáig.

            Jolán és Jupiter.

            Jupitert már töröltük az istenek névsorából. Jolán viszont évről évre születik, új s új. Így még azt is leírhatjuk, Jupiter nem is isten, mert nem halhatatlan, Jolán lett az isten, mert ha meg is hal néha egy, máshol új Jolán bújik ki anyja hasából.

            Na mármost.

            Írjuk azt, Kodály helyére László lépett, László, a popénekes?

            Írhatunk mi bármit, ugyanúgy nem olvassák el, mint nem hallgatják meg Kodály mai utódjának zeneművét. Nem hallgatják meg, mert elő se adják.

            Bezzeg Szapphó! Bezzeg Szapphó Görögországban! No igen, jó kevesen éltek akkor, ha született véletlenül egy költő, volt talán két vetélytársa vagy három, ma meg annyi költő, egymás lábát tapossák.

            Egy Ilosvai Selymes Péter-es fordulatot jó volna ideiktatni, de hogy jár az, aki kevés Ilosvai Selymes Pétert olvas?

            Aki kevés Ilosvait olvas, nem tud iktatni. Fordulatot beiktatni nem tud. Ilosvai Selymes Péter-es fordulatot beiktatni nem tud.

            Nagy Jánosné aztán mindenben megelőz, előbb csak abban, hogy gyorsabban mosogat el, mint én, aztán már a végén abban is, hogy Ilosvai Selymes Pétert oda-vissza szavalja.

            Be kell vallani, ma nem megy az írás, kedvem sincs, ötletem is csak ez az egy Ilosvai Selymes Péter-es kitérő, milyen messze vagyok Szapphótól!

            Mily messze van tőlem Szapphó, akár szerette a nőket, akár nem, akár szerette a férfiakat, akár nem.

            Márpedig én most egy héten át Szapphóra gondolok, ha szembejön velem az utcán Véghgel Bakos úr, rájuk se nézek, se Véghre, se Bakosra, nekem most fontosabb teendőim lesznek.

            Mennyit írt Szapphó összesen?

            Mert nem kizárt, hogy én egy év alatt többet írok, mint Szapphó egész életében papírra vetett, csak ő, Szapphó, legyőzhetetlen, mert görög, mert nő, mert költő. Én nem írok verseket. Talán kétévente egyet.

            Mondhatják nekem, hogy köteteket töltöttek meg Szapphó versei, mutassák meg a köteteket!

            Tényleg nem tudok mit írni. Nem is tudom, ilyen ötlettelenségre nem volt példa öt éve. Hat.

            Hét.

            Talán Szapphó az oka?

            Szapphóra gondolok. Szapphó ma is él?

            Ha Szapphó ma is él és Szapphóra gondolok, biztosan elvándorol Szapphóhoz az energia, gondolok rá, gyengülök, ő pedig erősebb lesz Ilosvai Selymes Péternél, mert forgatom a görög nőt az eszemben.

            De ha él Szapphó, s minden magyar vitéznél erősebb, minden görög bajnoknál erősebb Szapphó, akkor mit tesz most, mit ír? Ír?

            Jó, induljunk el ezen az úton, Szapphó él, a Központi Fizikai Kutatóintézet egyik munkatársa szeretné feleségül venni, de Szapphó hezitál, ő Görögországban él, Szapphó, tudniillik, aki feleségül venné Szapphót, Magyarországon él, aki feleségül venné Szapphót, kutatással keresi kenyerét.

            Egyébként katasztrofális a magánéletem, de abban reménykedtem, minél több a keserv a szívemben, annál több az erő a tollamban. Csak kiderült mostan az újjászületett Szapphó minden babért learat előlem. Zeusz görög, Szapphó is görög, én nem vagyok görög, nem nagy csoda, ha Zeusz Szapphó mellé áll. S ez akkor is jelentős előny, ha Zeusz mára mintha leparancsoltatott volna az Olümposzról, mint vázoltuk pár sorral ezelőtt.

            Ne tegyünk különbséget Görögország meg Róma között!

            Ha Zeusz nem isten, a neve attól még főisteni gondolatokat ébreszt. Ne feledjük, az istenek nagyon ravaszak, mindig megtréfálják a halandót.

            Talán az ókorban is így zajlott, én is írtam, Szapphó is írt, s már akkor is jobbegyeneseivel és gyomorra mért ütéseivel mindenki tetszését kivívta a görög ókor nagy csodanője.

            Nem hozzám jött feleségül Szapphó, Görögországban se hozzám jött feleségül.

            Görögországban én sokat vándoroltam, amikor Szapphóval ott éltem i. e. 630 körül, Görögországban már az ókorban is sok sziget kandikált ki a tengerből, sok sziget zöldellt a kék Égei-tengerben.

            I. e. 630 körül én gazdag földbirtokos és kereskedő voltam, nem is tudom összeszámolni, hány sziget kormányzójával kötöttem nagy barátságot, akik tudták, imádom a költészetet, s feleségül is venném Szapphót, ha egy kicsikét is elnyerné tetszését a hozzá írt szerelmes versem.

            De Szapphó maradjon meg Szapphónak, tudjuk csak róla, hogy verseket írt, én nem fecsegem ki, mivel töltötte napjait, miből élt, talán a verseiért pénzt kapott? Szapphóról, az ókori költőnőről majd Gombocz ír egy tanulmányt, én inkább előreevezek az időben, napjainkig.

            Jó lesz?

            Jó lesz?

            Nekem ezt a kérdést minden szavam, minden betűm után fel kellene tennem, ha valóban azt szeretném, hogy olvassák kétezer év múlva is töprengéseimet, mert Szapphó töprengéseit bizony olvassák kétezer-ötszáz év múlva is.

            Jó lesz?

            De mindig mégse kérdezhetem meg, ha százból egyszer azt válaszolom magamnak, nem lesz jó, kidobhatom az egészet a szemétbe, s újat írhatok, az újat addig írhatom, amíg egyszer arra is azt nem mondom, nem jó, az új is reppenhet azt követően a szemétkosárba.

            Fogadják el, hogy jó lesz, ha a XXI. századi Szapphóról dalolok most!

            Végigvágtathatna a magyar irodalomtörténeten Szapphó, Batsányival kesereghetne a magyar jakobinusok kivégzése miatt, de Szapphó egy egyedülálló nő, nem kövér, inkább soványka, nem kényszeríthetem, hogy hónapokat beszélgetéssel töltsön, Janus Pannoniustól Kazinczyn át Nádas Péterig.

            Szapphót megismerjük alaposan, letesszük Görögországban, itt írhat, csókolhat, vágyakozhat, írhat, csókolhat, vágyakozhat, ha tud pénzt szerezni ahhoz, hogy élelmet vásároljon.

            (Változatlanul nagy kín énnekem az írás, nem megy, kedvtelenség. Egy hivatalos levelet is írtam nem olyan régen, de szépen folytak a szavak, hiba nélkül, meghatódtam. Most meg csak akadozik, mintha a gép minden harmadik fogaskereke hiányozna.)

            Egyelőre fél órája él Szapphó. Egyelőre fél órája él Szapphó Athénban. Ezért még nem kell töprengeni azon, hol dolgozzon, mit egyen. Fél órája él, fél óra alatt nem éhezett meg.

            Most délután fél három van, hétkor vacsorázik majd Szapphó, addigra mindent kitalálok, most még csak azt tudom, szereti őt egy magyar kutató.

            Mégis Budapestre utaztatom Szapphót, nem ismerem a görögöket, hogy beszélgetnek, elképzelni se tudom. Néha látom Athént a tévében, de elégedetlenkedőket mutatnak, meg azt se hiszem, úgy beszéltek a görögök valamikor is, mint Szophoklész tragédiáiban.

            Továbbra is nagy nehézséget okoz az írás, huszonnégy órát szívesen aludnék most. Ó, bárcsak ne lennének kötelezettségeim!

            Szapphó soha nem tudja nekem meghálálni, hogy róla írok, fáradtan, némi undorral.

            Szapphót odateszem Budapestre, a Deák térre, a járókelők közül sokan sejtik, ő Szapphó, a járókelők közül sokan tudják biztosan, ő Szapphó.

            Szapphó leül a Deák téren az egyik padra, emlékszünk, nem kevés pad van a metrótól nem messze a Deák téren.

            Szapphó ott ül a Deák téren, sokan sejtik, hogy ő Szapphó, sokan tudják, hogy ő Szapphó, de a sejtők és a tudók közül kevesen gondolnak arra, beszélnének Szapphóval.

            Nem akar senki szóba elegyedni a görög költőnővel, vagy egyéb elfoglaltságaik miatt, vagy szégyellőségeik miatt.

            Talán hárman szólítják meg Szapphót a Deák téren.

            Talán hárman, talán négyen.

            Szeremlei-Szabó Zsolt.

            Szeremlei-Szabó Zsolt tudja, hogy Szapphó ül a padon, s nagyon kíváncsi a hangjára.

            - Szapphó! Elolvastam Hívogató Aphroditéhoz című versét, Horváth István Károly fordításában, meg is tanultam, annyira elnyerte a tetszésemet.

- Zsolt! Én nem beszélek jól magyarul, nem is ismerem ezt a versfordítást magyar nyelven, kérem, mondja el az első két sorát Horváth István Károly fordításában, nagyon szeretném hallani, hátha megértem.

- Újra elrejtőzik a csillagok szép

   Szűzi arca a holdnak udvarában,

Ez volt az első két sor. Tetszett, Szapphó? Megértette? Jó fordítás?

- Tudja, kedves Zsolt, unom az életet, egy magyar kutató szerelmes belém, de sejti biztosan, hány ember imádott az elmúlt kétezer-ötszáz év alatt. Ugyanannyi férfi, mint nő, rengeteg. Most már elmennék egy uszodába, le is úsznék húsz hosszt, biztosan. Szerelem… Ma nem kell nekem szerelem.

- Ó, Szapphó – lelkendezik Szeremlei-Szabó Zsolt -, nem is tudom, élt-e Ön végig, vagy időnként meghalt, de elmondhatná nekem egy költeményét, melyet nem ismer még senki.

- Jaj, drága magyar barátom, én ennyit írtam, amennyit olvashat a különféle antológiákban, egy betűvel se többet, a töredékek szándékosan eleve töredékek, én tudtam, hogyan kell nagy költővé válni. Pár vers, s azóta néha beszélgetek az emberekkel Görögországban. Most először Budapesten.

            Szapphó és Szeremlei-Szabó Zsolt nem sokáig cseverészhetett nyugalmasan, Szerencsés András állt meg a padnál, Szapphó padjánál.

            - Üdvözlöm Önöket – szólt Szerencsés András – ne haragudjanak, hogy megzavarom Önöket, nem ismerik véletlenül Szabó Lászlóné Nagy Katalint?

- Jó napot András! – köszön vissza Szapphó. – Én ismerem Katikát, de vajon Ön, kedves András, ismer-e minket?

- Igen – biccent András -, tudom, kik Önök, Ön Szapphó, a híres görög költőnő, Ön pedig Szeremlei-Szabó Zsolt, a híres etnográfus.

- Ön pedig Szerencsés András – válaszol Szapphó és Szeremlei-Szabó Zsolt egyszerre.

- Most még csak hárman vagyunk, de ha négyen leszünk, nehezebb lesz követni eszmecserénket.

- Pedig olyan nagy város ez a Budapest, én ezt mondom, tán nem ért mindenki egyet velem, pillanatokon belül kapcsolódik hozzánk valaki, az ember itt nem unatkozhat, nem lehet egyedül.

- Jön majd ide valaki, főképp akkor, ha barátságos arcot vágunk mindhárman.

- András, miért kérdezte az imént, ismerjük-e Szabó Lászlóné Nagy Katalint?

            (Most már egy kicsivel nagyobb kedvem van az íráshoz, izgalmas lesz ez pár bekezdés múlva, ne hagyjanak itt!)

            (Mi lenne, ha csak írnám a párbeszédet, de azt nem közölném, ki mondja az épp elhangzottakat?)

            (Szapphó, jó ötlet az előbbi?)

            (Nem, nem jó ötlet (válaszol Szapphó), nekem is eszembe jutott ez Leszbosz szigetén, amikor még verselgettem, de elvetettem végül. Jaj, mennyi rossz ötlet jutott eszembe! S ezeket a rossz ötleteket mind leírják a magyar írok ma.)

            - Azért – válaszol a zárójelek előtti kérdésre Szerencsés András -, mert vele akarok találkozni, bízom benne, nem volt még itt, nem ment már el.

            Ne nehezítsük, ne bonyolítsuk, ne tegyük lehetetlenné szereplőink életét, Szerencsés András válasza után megjelenik a színen Szabó Lászlóné Nagy Katalin.

            Mindenki köszön Szabó Lászlóné Nagy Katalinnak, de Szabó Lászlóné Nagy Katalin is üdvözöl mindenkit.

            Jó ez így?

            Három civil és egy művész együtt, de oly esetleges, oly gyengén összeforrott ez a társaság, bármikor szétbomolhat, Szabó Lászlóné Nagy Katalin és Szerencsés András akármikor kiszakadhatnak a kis közösségből.

            Nem jó ez így.

            Mégis Athénba vándorolunk, Athén legforgalmasabb terére, üldögél Szapphó, üldögél mellette Szeremlei-Szabó Zsolt, Szerencsés András és Szabóné Nagy Katalin állnak, de olyan elhagyatottnak érzik magukat Athénban, leülnének, leroskadnának Szapphóék mellé az állók is. Egyelőre mind a négyen döbbenten tekingetnek körbe, az előbb még Budapest, most Athén.

            Üljenek is le! Üljön le Szerencsés András és Szabóné Nagy Katalin, úgyse jártak még Athénban, szemlélődjenek kényelemben!

            Leültek.

            De mit keres Szapphó Athénban, ha az udvarlója magyar?

            S mit keres a három magyar Athénban?

            Szeremlei-Szabó Zsolt Csokonai Vitéz Mihály-kutató, Szerencsés András Csokonai Vitéz Mihály-kutató és Szabóné Nagy Katalin is Csokonai Vitéz Mihály-kutató. Ki kedvtelésből, ki pénzért.

            Mit keres a négy ember Athénban?

            Repítsük át őket Monorra, az mégis közelebb van Pesthez, mint Athén. Bár, ha már Athénban voltak, vásárolhattak volna egy görög napilapot, emlékül az ott töltött percekért.

            A monori pályaudvaron nézegetik az embereket Szapphóék.

            Cseppnyit madáchi művünk, egyszer Budapest, aztán Athén, most Monor. De a szereplők miért nem cserélődnek?

            Szerencsés András a monori pályaudvaron hallgatja, miről beszélnek a mellette álló idegenek, vonatra várók.

            Pál és György. Pál és György beszélget Szerencsés András mellett, tízlépésnyire tőle.

            Szemeréről beszélgetnek, természetesen, Szemere Bertalanról, Kossuthhoz hasonlítják.

            Már majdnem üvöltöznek egymással, a halk kötekedés, az érvek csatája elmérgesedik.

            Szerencsés András nem nézheti, nem hallgathatja nyugodtan Pál és György élesedő vitáját, főleg úgy nem, ha Pál is, György is téved ebben-abban. Pál abban, hogy a két politikus érzéketlen volt a nemzetiségi kérdés iránt, György abban téved, hogy azt mondja, Szemere és Kossuth ugyanazon a napon születtek.

            Szerencsés András a kezében lévő 1848—49-cel foglalkozó könyvvel odalép Pálhoz és Györgyhöz.

            Ne felejtsük, Monoron vagyunk, a monori pályaudvaron.

            Itt olcsó az emberélet.

            Szerencsés András se tud még bemutatkozni se, jövetele célját se adhatja elő, hogy meggyőzné Pált és Györgyöt, történelmi tévedéseik bosszantó mértékűek.

            Csak odaballag Szapphóéktól Györgyékhez Szerencsés András, de a feszült György nem tud uralkodni magán, pofon üti Szerencsés Andrást, aki vékony hangján tiltakozik, ez még inkább felbőszíti Györgyöt, aki meg is fojtja Szerencsés Andrást.

            (Richárd, a monori állomásfőnök mindent lát, kihívja a mentőket. A mentők szokás szerint nagyon gyorsan megérkeznek, de Tsétsi János Komjáthy Szabolccsal (a két mentős) nem tudnak Szerencsés Andráson segíteni.)

            Szerencsés András meghal, Szapphó társasága eggyel csökken, csak Szeremlei-Szabó Zsolt és Szabóné Nagy Katalin marad a görög költőnő mellett.

            Még riasztják a rendőrséget is, de a mentőkkel ellentétben a Csombor vezette rendőri különítmény nagyon sokára ér a monori pályaudvarra, Szerencsés András gyilkosa érzi a veszélyt, elhagyja a monori pályaudvart, egészen Vecsésig szalad György, a gyilkos.

            Szapphóhoz csatlakozik Tsétsi János mentőorvos és Csombor rendőr ezredes, mindenki azt hiszi, Szapphó mellett biztos a jövője, pedig maga Szapphó se tudja, mit eszik vacsorára, tíz-tizenöt perc múlva. Mily hamar elreppent az idő!

            Ne is fényképezzük tovább a szomorú magyar valóságot a monori pályaudvaron, ne fényképezzük, ne videózzuk, gyilkosság, talán még prostitúció is, alvilág, repítsünk át minden arra érdemest New Yorkba!

            Első New York-i meglepetésünk, hogy Szapphó itt végre találkozik magyar szerelmével, aki ismeri New Yorkot, biztos tudja, hogy hol találkoznak, aki nem ismeri New Yorkot, az nem tudja, hol találkozik Szapphó magyar szerelmével. Magától értetődőnek kell lennie, hol találkozik a magyar kutató a szerelmesével New Yorkban.

            Én nem ismerem New Yorkot, ezért én pontosan nem tudom megmondani, hol találkozott Szapphó és a magyar kutató, akit eddig még el se neveztünk.

            Szántó Marcell. Legyen ő a magyar kutató!

            Marcellal Szapphó megvacsorázik New Yorkban.

            Ne kérdezzék, melyik étteremben, fogalmam nincs.

            Ha vannak New Yorkban kerületek, akkor van legalább két kerületje ennek a hatalmas városnak, így azt írom, a második kerületben vacsorázott Szapphó és Szántó Marcell, nem tud senki megcáfolni.

            Ha New Yorkban nincsenek kerületek, akkor pedig azt mondom, hogy a Metropolitan Operától nem messze vacsoráztak, ebbe se tud belekötni senki.

            Miközben Szántó Marcell és Szapphó vacsorázott, mit csinált vajon Szeremlei-Szabó Zsolt, Szabóné Nagy Katalin, Tsétsi János mentős és Csombor rendőr ezredes?

            A négy felsorolt magyar ember is vacsorázott. Ők is Szapphóval reppentek ki New Yorkba, megérdemlik, hogy teletöltsük az ő hasukat is.

            S hogy követhető legyen a cselekmény, Szeremlei-Szabó, Szabóné, Tsétsi és Csombor ugyanott vacsorázott, mint Szapphóék, nemcsak, hogy ugyanabban a vacsorázásra alkalmas helyiségben (vajon a vendéglőt, e fogalmat, ismerik-e a New York-iak?), ugyanabban a helyiségben, ugyanannál az asztalnál falatozott Szeremlei-Szabó, Szabóné, Tsétsi és Csombor, mint Szapphó és Szántó Marcell.

            Sőt, ennek a hat embernek a számláját egy ember egyenlítette ki.

            Nem Szapphó, természetesen nem Szapphó, hanem Szántó Marcell, Önök nem hiszik, mennyit keresnek a feltalálók az Amerikai Egyesült Államokban.

            Még Csillát és Piroskát is meghívhatta volna Szántó Marcell, olyan gazdag a New York-i feltaláló.

            Csillát és Piroskát, de szerintem még a mindig éhes Bettit is.

            Kevés szó esik Szapphó személyiségéről.

            De tessék csak Szapphót olvasni. Ott van Franyó Zoltán fordításában az Így egykor a szép krétai nők… kezdetű, című vers. Semmit nem tudunk meg Szapphóról, de többi vers is rövidke, én nem írok hosszas Szapphó-monológokat ide, inkább utaztatom a társaságot.

            Szapphóék arra vállalkoztak New Yorkban, nem tudom, kinek az ötlete volt, körbejárják a várost, vesznek egy térképet, elgyalogolnak a város határáig és utána mennek, mennek körbe.

            Mit gondolnak, mennyi idő alatt sétálták körbe hőseink?

            Én még közelítő adatot se merek mondani. Nem tudom, mekkora New York. Nem tudom, nem tudom.

            A séta közben Szapphó ógörögül tanította a menetelőket. Elsősorban azokat a szavakat magyarázta Szapphó, melyek saját verseiben is olvashatóak.

            Mikor New York kerületének a felét bejárták, hoztak egy rendelkezést Szapphóék, az ógörög tanulmányok mélyítésére szolgált a rendelkezés, de senki nem tudta betartani, mindenki elfelejtette a tanult kifejezéseket, Szeremlei-Szabó Zsolt pedig úgy döntött, Táncsics Mihálynak az emlékére haza is utazik az Egyesült Államokból, halálának évfordulója volt épp Táncsics Mihálynak, ez fontosabb, mint New York megkerülése.

            Szeremlei-Szabó Zsoltnak Szántó Marcell adott pénzt, egyébként, ha nem kap pénzt Zsolt Szapphó szerelmétől, akkor, azt hiszem, csak az öt évvel később rendezendő Táncsics-évfordulóra tudott volna hazaérni Zsolt. Öt évig Szeremlei-Szabó Zsolt talált volna mindig munkát New Yorkban, hisz oly óriási város, szükség van az erős magyar kezekre.

            Zsolt hazatért Budapestre, én azt hiszem, többet nem is említem, nemcsak itt, egyetlen művemben se őt, Szeremlei-Szabó Zsolt, e névvel nem lehet népszerűséget szerezni, se a viselőjének, se annak, aki róla ír. Menjen csak a Táncsics-évfordulóra, aztán vegyüljön el a budapesti tömegben. Élje a maga sivár, nyomorúságos életét! Biztosan neheztel rám Zsolt, hogy így elátkoztam, ismeretségünk utolsó momentumaként.

            De talán még emlékeznek, nekem is tetszik Szapphó, bármikor feleségül venném, ezért magamat is odavarázsolom New Yorkba. Két személy társaságában nézem a kirakatokat New York legismertebb sugárútján, Wittmann-né és Éva élvezi csengő-bongó hangomat ebben a színpompás városban.

            S úgy írom a következő sorokat, hogy találkozzam Szapphóékkal.

            Szapphóék teli hassal kilépnek az épületből, ahol megvacsoráztak, én Wittmann-nét és Évát nevettetem, gúnyolom az amerikaiakat magyarul, senki nem ért minket, szabadok vagyunk a szabadság városának széles utcáján.

            Amikor aztán a szembejövő Szapphó rám pillant, elkomolyodik a tekintete, látom, gondolkozik, ne fusson-e oda hozzám, s ne kérjen-e meg engem arra, vigyem fel az egyik felhőkarcoló tetejére.

            Ó, Szapphó, ó, te szerelmes, ó, te költőnő, a görög istenek feltámadnak, előjönnek koporsóikból, hogy lássák ezt a tüneményt, hogy kacaghassanak egy valódi nő érzékenységén.

            Szapphó, Szapphó.

            Szapphó csak gondolkozik, kit válasszon, engem vagy a kutatót, gondolkozik drága Szapphóm, de hiába gondolkozik, racionális döntést a leszboszi nem hozhat, nem ölel át, nem csókol meg engem, de rámosolyog Szántó Marcellre. A nők mind kiszámíthatatlanok. Időszámításunk kezdete óta nem lehet eligazodni rajtuk. Sőt, már azelőtt se tudták a férfiak, hányadán állnak velük.

            De nagyon érdekes, hogy aztán a nők minden földtől elrugaszkodott gondolatukat megmagyarázzák. Ember legyen a talpán, aki higgadtan végighallgatja őket!

            Nos, Szapphóval így találkoztam New Yorkban.

            Éva és Wittmann-né még pár órát New Yorkban töltene, ezért nem jövünk vissza Magyarországra rögtön, igen, mindhármunkat ámulatba ejtenek a magas házak, a rengeteg ember, csak beszélnek és beszélnek, tengernyi nép körülöttünk.

            Ne találkozzam másodszor is Szapphóval New Yorkban, véletlenül?

            Előbb azonban Gaál jön velünk szembe, nem tudjuk kikerülni egymást, meg is állok, hátha mondani szeretne pár szót nekem. Ő se örül nekem, én se örülök neki.

            Bemutatom a hölgyeket Gaálnak. Elmondom Gaálnak, hogy mindkét hölgy házas, így ne is álmodozzon arról, hogy bármelyiket is átöleli egy óvatlan pillanatban.

            Gaál eldicsekszik, milyen sok dollárt keres, Pepsi Colát árul, forgalmaz, sejtettem, hogy nem Bajcsy-Zsilinszky Endréről tart előadásokat az amerikai magyaroknak, Gaál eléggé tájékozatlan, de a munkabírása legendás, el is hiszem, hogy sok pénzt adnak neki. Ellenben beülnék egy Gaál-féle Bajcsy-Zsilinszky-előadásra, s főképp figyelemmel kísérném, mennyi idejébe telik, míg felkészül rá.

            - S mikor látogatsz haza Magyarországra? – kérdeztem Gaált, olyan hangsúllyal kérdeztem, érezze Gaál, ezt utolsó kérdésemnek szánom, búcsúzni szeretnék.

            Gaál megértette üzenetemet, hat évig amatőr színjátszással múlattuk az időt, ugyanott, jól elsajátítottuk a tanodában a gondolatolvasást. (Gaál is rossz színész volt, én még rosszabb.)

            - Két hónap múlva biztosan hazautazom – válaszolt kötelességtudóan Gaál, én azt mondom, ne is figyeljünk tovább rá, keressük a forgatagban Szapphóékat.

            Felemelkedünk most, kedves olvasóim, Önök is, én is, felemelkedünk, mint a filmekben a kamera, nézzük, hol lehet Szapphó és baráti társasága!

            New York egyik piacán pillantjuk meg őket.

            Piac, miért ne lenne New Yorkban is piac, kacsák, libák, krumplik, paprika, paradicsom.

            Ott van a piac közepén Szapphó Marcellel, de nincs mellettük Szabóné Nagy Katalin, nincs a közelükben Tsétsi se, Csombor se, se a mentős, se a rendőr.

            Szapphó a piacon apró csecsebecséket nézeget, vásárol egy fülbevalót, aztán egy naptárt, lapozgatóst, régi istenek képeivel, Ozirisz, meg más keleti halhatatlanok.

            De Szapphó nemcsak Szántó Marcellel vásárol, hanem Papp-pal és Széll-lel, új barátok csatlakoztak Szapphóhoz.

            Szabóné Nagy Katalin, Tsétsi és Csombor azért nincsenek már Szapphó társaságában, mert a New York-i városi tévé felvette őket élő adásban, képzelhetik, milyen sokan nézik a New York-i városi tévét, százezrek legalább, s az egyik világhírű amerikai rendező is látta a tévében Szabóné Nagy Katalint, Tsétsit és Csombort.

            A világhírű amerikai rendezőnek nagyon megtetszett a három figura, rögtön taxit rendelt és odahajtatott, ahol látta Szabóné Nagy Katalint, Tsétsit és Csombort.

            Azonnal megszólította az amerikai rendező a három embert, a három magyart, film, mondta, dollar, mondta a rendező, s Szabóné Nagy Katalin, Tsétsi és Csombor rögtön bólintottak.

            Így függesztődött fel a barátság Szapphó és a filmezni vágyó három személy között, Szabóné Nagy Katalin, Tsétsi és Csombor Hollywood bűvkörébe került.

            Szapphó azért megismerkedett gyorsan Papp-pal és Széll-lel, be akarta magának bizonyítani, még mindig olyan lebilincselően vonzó, mint az ókorban.

            Papp és Széll örömmel csatlakoztak Szapphóhoz. Csak nemsokára kiderült, Papp és Széll olyan unalmas teremtményei a földnek, hogy Szapphó legszívesebben venne Pappnak és Széllnek egy New York-i metróbérletet egy évre, minden vonalra, hadd metrózzon kedvére a két férfiú, csak beszédjükkel ne bágyasszák Szapphót, ez volt a görög költőnő kívánsága.

            Milyen hosszú ideig voltunk eddig New Yorkban, megfigyelték?

            Talán vonzódom ehhez a városhoz? Talán ide szeretnék költözni?

            Ha jobban készítik el a csirkepörköltet New Yorkban, mint kedvenc bakonyi vendéglőmben, nem bánom, kicserélem a szívemet, amerikaivá válok.

            Szerintem búcsúzzunk New Yorktól.

            - Búcsúzzunk New Yorktól? – kérdezek meg mindenkit, akinek a szavazata jelenleg befolyásolja művem színhelyét.

- Búcsúzzunk New Yorktól! – szól Szapphó, övé az első szavazat.

- Búcsúzzunk! – bólint Szántó Marcell.

- Búcsúzzunk! – egyszerre szavaz Papp és Széll.

            S végül az én két barátném Wittmann-né és Éva is arra szavaz, hagyjuk el New Yorkot, hónapokba telne, amíg minden felhőkarcolóra fellifteznénk. Akkor meg minek maradjunk?

            - Jó – mondom Szapphó társainak -, én írhatom, hogy elutazunk New Yorkból, de azt is mondjátok meg, hova menjen Szapphó veletek! Ha nem New York, nem New York, de valahol lennie kell Szapphónak, lehetőleg ott, ahol a létfeltételei biztosítottak.

            - Szapphó a Kalahári-sivatagban is feltalálja magát – mondja magabiztosan Papp.

            Ránézek Szapphóra, szememben a kérdés, jó lesz-e neki New York után a Kalahári-sivatag.

            - Nem, azért a Kalahári-sivatagba nem vágyom, találjatok ki egy olyan helyet, ahol találok egy Arisztotelészhez hasonló embert – ezt mondja Szapphó.

            Arisztotelész.

            Jaj, Szapphó, még ha Apafi Mihályt mondtál volna. Apafi Mihályhoz hasonlót tudok Baranyában.

            Na, nézzük csak, hol találunk ma a földön Arisztotelészhez hasonló személyt!

            Kívül-belül Arisztotelész, ilyen után nyomozok.

            Természetesen én egyedül gyorsan feladom a gondolkodást, hol találom meg Arisztotelész hasonmását ma, de azért vannak a könyvek, hogy elolvasásuk után olyan ismeretek birtokába jussunk, amilyen ismeretek birtokában a könyv elolvasása előtt még nem voltunk.

            Nosza, nézegetek könyveket, melyek rejtenek nagy tudományokat.

            Werbőczy Hármaskönyve, Zrínyi eposza, ez kettő eddig, de higgyék el, oly kedves nekem Szapphó, hogy tízszer ennyi könyvet is átlapoztam, hogy rájöjjek, hol találjuk a mai Arisztotelészt.

            - Csak Arisztotelész jó? – kérdem Szapphót, ne feledjük, még mindig New Yorkban tettem fel a kérdést, egy tapodtat nem mozdultunk onnan.

- Nem, nemcsak Arisztotelész jó, szétrobban a fejem New Yorktól, bárhova elmegyek veletek, vigyetek Ráckevére! Beérem egy Thököly-hasonmással. De ha Thökölyt se tudtok adni, majd keresünk Ráckevén egy tisztességes urat, s ráfogjuk, bizony ő mégis olyan határozott, mint Thököly, bárki vitatkozik is ezzel, s mintha a mosolya néha Arisztotelészt idézné.

            Történetünk a következőképp alakul Szapphó fenti szavai után.

            Ráckeve központjába leteszem Szapphót és Szántó Marcellt, ne nyugtalankodjon senki, Szántó Marcell világhírű tudós, bárhol sok pénzt kap a munkájáért, nemcsak New Yorkban, Szapphó és Szántó Marcell nem fognak nélkülözni. S megtalálják a Thököly-hasonmást akkor, amikor mi nem is figyelünk rájuk, nem is róluk írunk.

            Papp és Széll, akikkel Szapphó nem sok időt töltött New Yorkban, ez a két nímand marad New Yorkban, bár úgy szavaztak, elhagynák New Yorkot, nem is hiszem, hogy Szapphó találkozik velük valaha, Szapphó általában csak egyszer találkozik egy emberrel, Pap és Széll teljesen máskép látja a világot, ők, a két középkorú világ csavargója, Papp és Széll, majd fekete lányokkal csókolóznak egy New York-i lokálban, mert építettek lokálokat a New York-i kőművesek. Papp és Széll hiába kiáltoznak nekem, hazajönnének Magyarországra, legyen egy kis bánat is e művünkben, Szapphócskát megkíméljük a keservektől, de zokogjon csak Papp és Széll, akik untatták nagyon a mi szemünk fényét, a drága Szapphót.

            Az én két barátném, Wittmann-né és Éva se tart velünk Ráckevére, Wittmann-né Zala megyei, Éva úgyszintén, mindkettőjüket odavarázsolom saját konyhájába, hadd süssön Wittmann-né, hadd főzzön Éva.

            Ráckeve központjában Szapphó és Szántó Marcell, én is Ráckevén nézem a felhőmentes eget, de én elbújtam Ráckeve azon részére, ahol senkise jár, s ott szomorkodom megoldhatatlannak tűnő gondjaim miatt.

            Szapphó és Szántó Marcell fogják egymás kezét. Mi gondjuk? Még gyerekük nem született, de figyeljék meg, váratlanul találkoznak velük, kedves olvasóim, lehet, hogy öt év múlva, lehet, hogy tíz év múlva, s ha találkoznak Önök Szapphóékkal, már hárman lesznek ők, gyerekkocsit fognak tologatni Marcellék, a saját gyerekük kocsiját.

            Egy jókais fordulat.

            Szapphó és Szántó Marcell nagyon közel ülnek egymáshoz Ráckevén. Összeér a nadrágjuk. De ők nem vonultak távol az emberek lépteitől, ezért mód nyílik rá, hogy egy jókais fordulattal tegyük emlékezetessé Szapphóék ráckevei tartózkodását.

            Baradlay, az egyik fiú, Maszlaczky és Keöcherepy, ne szabdaljuk szét, mindhárom Jókai-szereplő az utcán közeledik Szapphóékhoz.

            De Szapphó megcsókolja Szántó Marcellt. Vagy Szántó Marcell csókolja meg Szapphót. Tényleg, én még kicsi koromban elgondolkoztam, mitől függ az, hogy ki csókolja meg a másikat. Az csókolja meg a másikat, aki közelít a másik felé a fejével?

            No, majd megkérdek egy szerelemlányt, mi a véleménye, hogy tudja, mitől függ az, ki csókol kit.

            Szapphó és Szántó Marcell csókolóznak, a három Jókai-hős jön, kurjongatnak, tapsolnak, hogy mindenki vegye őket észre. No, de Szapphó? No, de a kutató Szántó Marcell?

            Őket nem lehet kurjongatásokkal, tapsolásokkal kizökkenteni, főképp nem, ha csókolóznak.

            Pedig ha Szapphóék végignézték volna, hogy vonul előttük az egyik Baradlay, Maszlaczky, Keöcherepy, akkor egyúttal szerelmüknek is bealkonyult volna, hisz a három víg cimborát Raul, a spanyol küldte Szaphóékra, s ha Szapphóék nem ölelkeznek, hanem Baradlayékat szemlélik, akkor az égből leereszkedett volna a spanyol Raul, pofon vágta volna Szántó Marcellt, Szapphót megfogta volna Raul, s elvitte volna Madridba.

            De így?

            Így nem ment Raul Madridba Szapphóval, Raul még a légből se szállhatott le, a három Jókai-hős elballagott a ráckevei HÉV-megállóhoz, szégyenükben elmentek Dunaharasztira. A ráckevei HÉV Dunaharasztin megáll.

            Raul pedig ki tudja, mennyi ideig lebeg a levegőben, mérgelődik, hogy nem vihette Szapphót Madridba. Jókais fordulatunk félig sikerült.

            Szapphó és Szántó Marcell pedig úgy érzik, több csoda nem vár rájuk Ráckevén, emiatt Ádámmal, Ráckeve üzenetvivőjével egy pár soros írást hozatnak nekem.

            Kedves Író! – így kezdik, végre nemcsak én nevezem magamat írónak, végre nemcsak én nevezem magamt5 kedvesnek, hanem Szapphóék is. – Kedves Író! Elmennénk Madridba, ahova Raul akarta vinni Szapphót, beleegyezel, kedves író, hogy ott folytassuk csókolózásunkat? Üdvözlettel: Szapphó és Marcell.

            De ketten akarnak Madridba menni? Ez nem lesz jó. Engem a spanyol igazságszolgáltatás életem végéig kitiltott Spanyolországból, az indok egyszerű, tudták, egyszer majd Szapphóékat kellene kísérnem Madrid utcáin, a szívtelen spanyol bíró ezt akarta megakadályozni, évekkel ezelőtt meghozta ítéletét.

            Én Spanyolország határait át nem léphetem.

            Gyorsan felpattantam, mikor megtudtam, Szapphóék Spanyolországba vágynak, rohantam Ráckevén, ahogy bírtam, féltem, elindul Szapphó és Szántó Marcell az Ibériai-félszigetre hasznos útmutatásaim nélkül.

            De oly gyorsan futottam, Szapphóékat még Magyarországon találtam, Szapphóékat még Ráckevén találtam. Csók közben. De abbahagyták, amint meghallották őrült trappolásomat.

            Szapphóval puszit váltottam, Marcellal kezet fogtunk.

            - Én nem mehetek Spanyolhonba – mondtam nekik a rossz hírt -, de nem szeretném, ha ketten vágnátok neki az útnak. Tudjátok jól, Madrid a legveszélyesebb európai város, én legalábbis most ezt állítom, a csirkefogók rögtön belétek kötnek, amint megérkeztek, nem menekülhettek a karmaik közül. Jó lesz, ha csak a pénzeteket veszik el, de még az is lehet, megölnek benneteket.

- Húha – csak ennyit tudott szólni Marcell, Szapphó pedig elfehéredett.

- Itt van a mappám, benne tucatnyi, több tucatnyi ember, megbízható ember fényképe. Megmutatom őket, válogassatok kedvetekre, akire igent mondtok, azonnal idehívom, s vele utazhattok Madridba.

- Legfeljebb hány embert választhatunk? – nézett rám Szapphó.

- Bármennyit, tudod, hogy ti vagytok, Szapphó, az én legjobb barátaim – válaszoltam neki.

            Elővettem hát a fényképeket.

            Alexandra, Félix, egyik se tetszett nekik, aztán híres családok szülötteit, mai leszármazottait mutattam, Lorántffy, Verseghy, de itt is csak rázták a fejüket.

            - Szapphó! Valakit kell választani – szóltam egy kicsit idegesen -, ne mondj mindenkire nemet. Vagy hívjam Pappot és Széllt, akikkel New Yorkban unatkoztál oly nagyon?

- Ne, ne, őket ne! – kérlelt Szapphó, nézzük tovább a képeket, ha egy kicsit is tetszeni fog valaki, én igent mondok, csak Papp és Széll ne jöjjön.

            Néztük a képeket.

            Buday, Eördögh.

            Szapphó majdnem sírt.

            - Ne haragudjatok, de egyáltalán nem tetszenek. Velük nem akarok Madridban egy percet se eltölteni.

            Mit szóljak erre?

            Mit mondjak most?

            Szapphó váltig állítja, senki nem tetszik neki, pedig még Apáczai Csere Jánost is feltámasztanám, ha Szapphó kérné.

            - Ki ez? – kérdi szörnyülködve Szapphó. – Nem Kőrösi Csoma Sándor a képen szereplő?

- Nem, nem merek én már neked senkit mutatni, de tudod, Szapphó, ha nem utaztok Madridba, Ráckevén sétálhattok nyugdíjas korotokig.

- Én szeretem Ráckevét, sokkal olcsóbb Madridnál – szólt közbe Szántó Marcell, de azt hiszem, ezt a mondatot lenyelhette volna.

            Szapphó csalódottan nézett Marcellre, a fiatalságot hiányolta a férfiból, a kalandvágyat, a lírát. S Marcell eddig még soha nem volt anyagias.

            Szapphót siettetni akartam, eszembe jutott, randevúra hívtam egy nőt, igaz, a nő nem ígérte biztosan, hogy eljön, de olyan ölelésre hívogató volt a teste, nagyon belehabarodtam, csak Szapphóékat se akartam kétségek között hagyni Ráckevén.

            - Szapphóka, Madridba kivel mentek?

- Kakas Bálint – mondott egy nevet Szapphó. – Kakas Bálinttal megyünk Madridba, nem tudom, sánta-e Kakas Bálint, szőke vagy fekete hajú, keresd elő Magyarország összes Kakas Bálintját, hozd ide őket, ha egyet találsz, eggyel megyünk Madridba, ha húszat, hozd, mind a húszat visszük.

            Azt, hogy miért pont Kakas, miért pont Bálint, nem is tudakoltam Szapphótól.

            Kakas Bálint.

            Hiába, ezek a költők, mindig kitalálnak valamit.

            (Még jó, hogy a költők mindig kitalálnak valami megdöbbentőt, így nekem nem kell gondolkozni, hogy egy kis frissességet csempésszek bele novellámba, Szapphó gondoskodik a meglepetésekről. Mi lett volna, ha Bocskai a főszereplőm?

            Ha Bocskai a főszereplő, elutaztatom Görögországba a nagy magyar szabadságharcost, Szapphó országába, ott még Szapphó hiányában is olyan csodák történnek mindenkivel, dermedten állnak a legkipróbáltabb életművészek is. Ha Bocskai Görögországban él, nekem nem kell gondolkozni fordulatokon, mily nagy kényelem, Bocskai szíve pedig kiugrik a helyéből görögországi izgalmai miatt.)

            Kakas Bálint. S Szapphó.

            Emlékszünk még Kakas Bálintra?

            Kakas Bálinttal akar Madridba menni Szapphó.

            Én meg lassan elindulhatok a randevúmra, Kakas Bálint várhat, ha Kovács Anna szemét szeretném csókolni. Kovács Anna a randevúmra kiszemelt nőm.

            Bebuszozom Pestre Ráckevéről, a Margitsziget bejáratánál várom Kovács Annát.

            De csak Pesthi Vilma jön.

            S Pesthi Vilma se miattam látogat ki a Szigetre.

            Pesthi Vilma Asztalos Árpád felesége akar lenni, emiatt találkozik Vilma Árpáddal a Szigeten.

            Kovács Anna nem akar az én feleségem lenni, ezért nem találkozik velem Kovács Anna a Szigeten.

            Apró szerelmi csalódásom után Szapphóék jutnak eszembe, a ráckevei Szapphóék.

            Kiürül a Sziget, leszáll az éj, csak Bíró Klaudia és Kultsár Zsanett sétálgat a Sziget futópályáján, de azt hiszem, ma már nem ismerkedik meg a két hölgy egyetlen férfiúval se. Teleky úr se lép ki otthona ajtaján, hátha megdobogtatja szívér egy nő, hátha ő megdobogtatja egy nő szívét. Pedig ha Teleky úr venné a fáradságot, s eltöltene Pest belvárosában pár órát, lehet, hogy Bíró Klaudiával és Kultsár Zsanettel találkozna.

            De Teleky úr inkább zenét hallgat szobájában, s inkább megsimogatja Lexi kutyáját az előszobájában, a szerelem istene nem keríti hatalmába Teleky urat talán már soha.

            No, de Kakas Bálint.

            Hogy találom meg Kakas Bálintot, hogy találom meg Magyarország valamennyi Kakas Bálintját?

            Ma este már nem keresek egyetlen Kakas Bálintot se, elég nekem, hogy kovács Anna nem jött el találkozni velem, ám lefekvésig gondolkozom, hogyan találjam meg holnap a lehető legtöbb Kakas Bálintot. S azon is gondolkozom lefekvésig, ezen a héten hogy találjam meg az összes magyarországi lakóhellyel bíró Kakas Bálintot.

            Kakas Bálint, Kakas Bálint.

            Szapphó.

            Rátzcal tanácskoznék, Rátz olyan okos, egy perc alatt nyereségessé változtatná a világ összes államának költségvetését, ha hagynák Rátznak.

            De Rátzot figyelik, s így Rátznak elmegy minden kedve a gondolkodástól. Én is hiába hívom fel telefonon, hiába mondom el neki, minden Kakas Bálintot meg kell keresni ezen a héten, elküld Rátz, nem segít, azt mondja Rátz, beszéljek Makk-kal vagy Paiszsal.

            Makk-kal vagy Paiszsal. Rátz helyett.

            Makk-kal vagy Paiszsal.

            Makk-kal nem beszélek, úgy döntök, este főleg nem. Makk kihúzva. Cseppnyi szellemet nem fedeztem fel még Makkban, s így este főképpen rideg lehet.

            Pais viszont azt mondja, petőfieskedők randalíroznak az ablaka alatt, elment az eszük, bordalokat szavalnak, világforradalom, üvöltözik, ezt nevezi Pais petőfieskedésnek, Pais próbál a petőfieskedőkkel beszélni, mondja nekik, hogy a békés polgárok nyugalmát nem akarta zavarni Petőfi, de a petőfieskedőket ez nem érdekli, szemeteskukákat gyújtanak fel.

            - Táncsics Mihály-i sors vár ezekre a petőfieskedőkre – jegyzi meg a tájékozott Pais -, legalább abban az értelemben, hogy megismerik a börtön zordságát nemsokára.

- Hogy találom meg az ország Kakas Bálintjait? – kérdem Paist, nem törődve Táncsiccsal, a petőfieskedőkkel, de még talán Kossuthtal se.

- Az isten szerelmére! Fakad ki Pais. – Mérget mernék rá venni, hogy Szapphó találta ki ezt az egész kakasbálintozást. Ha pedig Szapphó találta ki, akkor holnaputánra az egész Közép-Európa tudja, Kakas Bálintot kell keresni, így egy héten belül odagyűlik az összes Kakas Bálint Szapphó szoknyájához.

            Rövid köszönő mondat után jó éjszakát kívántam Paisnak, s ő is hasonló szépeket kívánt nekem.

            Másnap elmentem Szapphóék Ráckevéjére, elmondtam nekik, hogy mit mondott Pais, egy héten belül minden Kakas Bálint Szapphó köré gyűlik, mert mindenki megtudja, kit keres Szapphó.

            - S hogy sikerült a randevú? – kérdezett Szapphó.

- Nem sikerült, drága Szapphó – mondtam meg az igazat az én görög kérdezőmnek.

            - De holnap Vay Bernadettel találkozom – mondom meg a hamisat az én görög kérdezőmnek, ki kellett találnom Vay Bernadettet, egyébként minden tekintélyem elillan.

- Akkor most várunk a Kakas Bálintokra? – kérdezett megint Szapphó, úgy tűnt nekem, elhitte Vay Bernadettet.

- Várunk Kakas Bálintokra, két hetet, addig az összesnek ide kell érkezni, ahogy jönnek sorban a Kakas Bálintok, úgy vesszük meg nekik a jegyeket Madridba, ha mind itt lesz, Szapphó, ha letelik a két hét, a ti jegyeteket is megvásároljuk, aztán mehettek az egyik legizgalmasabb európai fővárosba.

            Az előbbi mondatom után mindhárman mosolyogtunk, Szapphó is, Szántó Marcell is, én is, bizakodva vártuk a közeljövő eseményeit.

            Artúr és Márió nem hagyott minket sokáig derülni, optimistáskodni, Artúr és Márió Ráckeve hírhedt bűnözői.

            Artúr és Márió felénk tartottak.

            - Futás! – adta ki a parancsot Szapphó. – Futás, ki merre lát, holnap ugyanekkor találkozunk ugyanitt, de addig menekülés, bujdosás, nehogy ez a két gazember bántson minket.

            Bezzeg a Hunyadiak korában rend volt, Artúrt és Máriót a Hunyadiak egyszerűen felakasztották volna. Ma pedig még a nagy Szapphónak is menekülnie kell, ha meglátja a két gyalázatost.

            Futottunk, futottunk hárman három felé, ha Szapphó ezt akarta, én meg a futás után azt akarom, , ugorjunk az időben egy kicsit addig, hogy megérkezik az összes Kakas Bálint Szapphóhoz.

            Ötvennyolc Kakas Bálint sorakozott Szapphó előtt.

            (Szigorú vizsgálat után kiderült, hogy nem mindegyik Kakas Bálint Kakas Bálint, volt ott egy Dezsőfi Bálint is, egy Deli Bálint is, egy Kiss Bálint is, Dezsőfi, Deli és Kiss ingyen akart Madridba utazni, de elküldtük őket otthonaikba.)

            Ötvenöt Kakas Bálint maradt, ők el is utazhattak Madridba Szapphóval és Szántó Marcellel.

            Madridról gyönyörűségeket lehet írni. Ha Móriczcal és Babitscsal az 1900-as években kijutottam volna Madridba, legalább száz szeretőnk lett volna, talán összesen, de lehet, hogy fejenként.

            1900-as évek, akkor még a nők nem gondoltak olyan sokat arra, hogy focisták akarnak lenni, hogy ők akarják az év gólját lőni vagy az év gólpasszát adni.

            1900-as évek!

            Akkor még annyi gyerek született, no, jó, közel annyi, mint ahányszor a férfi megcsókolta a nőt.

            Szapphó, az ötvenöt Kakas Bálint és természetesen Szántó Marcell Madridban.

            Én meg itt idegeskedhetek, Magyarországon, közelebbről Kiskundorozsmán. Nem írhatok Szapphóékról, nem tudom, hol járnak, hol alszanak, nevetnek-e sokat, nem tudom, de egyszer Madrid is kiveti magából az ötvenhét utazót.

            Én addig is Kiskundorozsmán Szapphó egyik versét mondogatom (Gongülához), feszültségoldónak.

            Dózsát kínozták így az urak a XVI. században, mint engem a sors szurkál, döf és váj. Szapphót hol nagyon szeretem, hol kicsit, de folyton irigylem Szántó Marcellt, aki simogathatja Szapphó arcát.

            Vörösmartyé Csajághy Laura, Adyé Léda, Adyé Csinszka, Szántó Marcellé Szapphó, sorolhatom a halhatatlanokat, csak magam mellé nem találok egyetlen nőt se.

            Próbálkozzam Mariannal?

            Hisz Mariann kiskundorozsmai. Csak bárkinek is vallok szerelmet, szapphó egy hasonmása mindig feltűnik akkor, amikor én szívem legmélyebb titkait osztom meg a közelemben ülő nővel, s én akkor nagy tréfának érzem az egész létezésemet, ha meglátom Szapphó hasonmását, legszívesebben fognám a rádiómat és nekivágnék biciklivel Európának, meg se állnék Lisszabonig.

            Mariannal hiába szeretnék házasságot kötni. Ő Kiss-sel fog együttélni, én nem tudom, de ez a Kiss, sokkal megbízhatóbb nálam, h tényleg vele él majd Mariann, Mariannak egy percig nem kell félnie se éhezéstől, se hajléktalanságtól.

            Mellettem miért fél minden nő az éhezéstől és a hajléktalanságtól?

            Mariann Kissé lesz.

            De Nagyé ki lesz?

            Kovács Anna, Nagyé Kovács Anna lesz, az a Kovács Anna lesz Nagyé, aki nem jött el hozzám a Margitszigetre. Kovács Anna, Kovács Anna, én régi szerelmesem.

            Nagy Jánosné Kovács Anna.

            Vörösmartyé Csajághy Laura, Adyé Léda, Adyé Csinszka, Szántó Marcellé Szapphó,
Kissé Mariann, Nagyé Kovács Anna.

            Én pedig végső szorultságomban Allah reguláin tanakodom.

            Mennyi ember!

            Ott van Baróti Szabó Dávid.

            Jó, ő már meghalt.

            Vagy ott van Tótfalusi Kis Miklós.

            Jó, ő is meghalt már.

            De Kemechey Zsuzsa nem halt még meg. Írjunk róla, ne a halottakról. Kemechey Zsuzsának majd egyszer sikerül pillantásával csillogó szeművé varázsolni egy férfit, Kemechey Zsuzsa nem is nyugtalan, mint én, Kemechey Zsuzsának ugyanannyi esélye van a kiteljesedésre, mint nekem volt húsz éve, de Kemechey Zsuzsa már a második paripára felpattan, ha nem az elsőre, én meg összes paripámat futni hagytam.

            Mintha Szapphó nélkül is tudnék lélegezni, élni.

            De mit írjak Szapphóról?

            Ő is évszázadok óta megragadja a szerencséjét, az utolsó lehetőséget sose engedi futni. Én meg még integetek is utolsó lehetőségemnek, mert oly bolond vagyok, nem veszem észre, hogy több már nem jön abból a fajtából.

            Csulyuk Zsolt hírt hoz Madridból, Szapphóékról, azt mondja, hírt hozott Madridból, Szapphóékról.

            Óh, be nagy öröm! Már nagyon hiányzott Szapphó. S ha nem is hiányzott, akkor se tudnék mit írni, nem tudnék miről írni, ha nem toppant volna be Csulyuk Zsolt.

            - Ülj le, Zsolti, foglalj helyet, mesélj Szapphóról, mesélj az ötvenöt Kakas Bálintról!

- Ötvenezer forint.

            (Csulyuk Zsolt ötvenezer forintot kér a mesélésért. Hú, de sok pénz az az ötvenezer forint.)

            - Hú, de sok pénz az az ötvenezer forint – szörnyülködöm Csulyuk Zsoltnak.

- Sok. De a csillagász Konkoly-Thege annakidején a háromszorosát is kifizette volna, ha valami évszázados felfedezésre jut.

- Konkoly-Thege, ne hasonlíts engem az akadémiai tagokhoz, Kerpel-Fronius, a Kossuth-díjas gyerekgyógyász, sorolhatod őket, én csak egy távoli reménykedő vagyok, Szapphó szerelméért vagy Beythe Juditka szerelméért epedek, de pénzem nekem nincsen.

            Csulyuk Zsolt meglepődik Beythe Juditon, sok nőnek a nevét hallotta már az én számból, Beythe Juditét még soha. Pedig Beythe Judit is egy nő.

            Csulyuk Zsolt Orczy báró eleganciájával s magával ragadó határozottságával és erejével távozott is kiskundorozsmai hajlékomból. Nem fizetsz, egyedül maradsz, egyedül sírsz még karácsonykor is, ne kételkedj ebben. S én nem tudtam fizetni Csulyuknak.

            Szapphó nélkül nézek ki a kertbe. A kerti fákon madarak.

            De ha nem tudom, hogy élnek Szapphóék Madridban, akkor ki kell találni sületlen eseményeket, hogy Szapphó Rákóczi egyik hasonmásával táncolt egy tüzes rumbát, de a tánc felénél a Rákóczi hasonmás Madáchcsá változott, ez pedig már cseppet se vonzotta Szapphót, el is rohant Szántó Marcell biztonságos karjai közé.

            Szapphóról én ily meséket tudok kitalálni.

            De ezt senki nem hiszi el, a fülüket se nyitják ki, ha dalolok.

            Birót repülőre ültetem azzal, találja meg Szapphót, beszéljen vele, majd utazzon vissza, számoljon be mindenről nekem.

            Biró (rövid i-vel írja nevét), haza is tér, de azt mondja, Szapphóékat két hete senki nem látta Madridban.

            Kedvenc Wathay-szobromhoz zarándokolok, ugyanúgy lehorgasztom a fejem, mint a szobor, de egyetlen mentő ötlet nem érkezik.

            Ne írjunk Szapphóról?

            Ne írjunk semmiről?

            Ó, azt nem lehet, az élet nem agyaglábú, mozdulatlan behemót, az élet nem nehézkes hústömeg, az élet véráram, az élet fény, az élet meglepő.

            - Az élet meglepő – mondja nekem Győrszentivánon Kakas Bálint, az ötvenötödik Kakas Bálint, aki nem győzte a meglepetéseket Szapphó mellett, hazamenekült a biztonságos Győrszentivánra.

            - Az élet meglepő – mondja nekem Kakas Bálint Győrszentivánon -, s írni kell. – egészíti ki önmagát.

- S mi hír Szapphóról? – kérdeztem Kakas Bálinttól habzó szájjal.

- Én azt el nem mondom, én egy hétköznapi cipész vagyok, nem nekem való Madrid, Szapphó, s képzeld, még talán Hadúr is megjelent az Escorial előtt, csodák minden négyzetméteren.

            Kakas Bálintot meghívom a győrszentiváni kocsmába, végül minden Kakas Bálint a barátom, mert minden Kakas Bálint Szapphó barátja.

            A madridi út előtt össze kellett volna írni, az ötvenöt Kakas Bálint mivel foglalkozik, aztán elgondolkozhattunk volna, vajon mind az ötvenöt bírja-e majd a hatalmas Madrid pompáját, zaját.

            Amint a cipész Kakas Bálinttal a győrszentiváni kocsmában iszogattam, néhány pillanatra a halál nyaldosta a nyakamat, mint Sigray Jakabét 1795-ben a Vérmezőn, én azt mondom, az ember akkor érzi magához közel a halált, ha a hozzá leginkább kötődő öt ember éppen azzal foglalatoskodik, új cipőjét melyik boltban vásárolja meg. S most ez az öt emberem nem rám gondolt.

            Sigrayt 1795-ben kivégezték, én túléltem a győrszentiváni kocsmai halál közeli létet, örömömben Kakas Bálintot még egy győrszentiváni kocsmába meghívtam beszélgetni.

            Sokat beszélgettem a cipész Kakas Bálinttal.

            Ha az ember sokat beszélget, a végére ugyan fáj a torok, fárad a száj, de jutalmul a társas létért Isten, az egyetlen csengő forintokat hajigál az égből, vagy ha nem vagyunk anyagiasak, akkor nem pénzt ad a Mindenható, hanem elménket világosítja meg.

            Hiába hangoskodott mellettem Györgyjakab a kocsmában, nem tudta figyelmemet elterelni, Kispéter kocsmárostól kértem még két pohár bort, oly víg kedvem kerekedett, oly nagyon megvilágosodtam.

            - Gyümölcsoltó Boldogasszony napján indulok Madridba – csaptam Kakas Bálint vállára.

            (Kakas Bálint is tudta, hogy tiltott hely nekem Spanyolország, tiltott hely nekem Madrid.)

            - Ó, ó, ó – csak ó betűket válaszolt Kakas Bálint, a cipész.

            (Mily jó lenne egy igazi cipészt találni a valódi életemben, nem a győrszentiváni kitaláltban, két cipőm lyukas, nem kettő ám, hanem három, de manapság a cipészek elfordulnak tőlem valódi életemben, nem tetszik nekik a humorom. Kakas Bálint még beszél velem nem valódi életemben, de ha a cipőim javítására terelném a szót mégis, elfutna Tolnába, s nem valódi életemben különben se rosszak a cipőim.

            Ezért csak Madridról beszélek Kakas Bálintnak, hogy ne fusson tőlem, miért bántsam, miért kínozzam bármivel? Maradjon velem a kocsmában!

            - Ne csodálkozz Bálint, Nagygyörgy Szilárd volt az én tanítóm, az ő tanítója meg Tóthmátyás Ágoston, ez a két ember olyan sokat tud a cselekből, tündéri varázslatokból, h körbe tenger övezné Spanyolországot, s az emberiség nem ismerné a hajót, én akkor is Madridba érnék, Szapphómhoz.

- Vigyázz, hallgatóznak! Meg akarják akadályozni a terveidet. Suttogj! – tanácsolja a Madridból hazatért Kakas Bálint.

- Á, ki hallgatózik, Thewrewk, nézz rá fenyegetően, rögtön elfut a szomszéd városba.

            Kakas Bálint rá is bámult Thewrewkre, nem is figyelt minket tág szemekkel aztán senki. Tapasztalhatták a kocsmabeliek, mekkora csoda lappang, fenyegető csoda Kakas Bálint tekintetében.

            - Hogy mész Madridba? – kérdezte Kakas Bálint.

- Elutazunk Pestre Endrődy-Somogyihoz, ő pár hétre átalakítja az arcomat a tiédhez hasonlóvá, azt hiszem, Rutascorbint kell enni meg hashajtót, s ha majd olyan leszek, mint te, a spanyol hatóságok nem toloncolnak vissza a Kárpát-medencébe, nem ismernek meg, azt hiszik, Kakas Bálint vagyok.

- Nem bízom én ebben – kedvetlenített el Kakas Bálint. – Vörösbaranyai Károly is hasonlítani akart rám, ette is a Rutascorbinokat, de a kúra eredménye lehangoló lett, Nagy Anna, a második Nagy Anna vált Vörösbaranyai Károlyból. Te is Nagy Anna akarsz lenni?

- Én Nagy Anna nem leszek, legfeljebb Takács Anna, Takács Anna pedig olyan kecsesen mozog a kezeivel, majd egyszer Takács Annaként meghódítom Szapphómat. Menjünk Pestre Endrődy-Somogyihoz, kérjük el tőle a csodálatos Rutascorbint.

            (Nem mesélem el pesti utunk, pesti vonatozásunk megpróbáltatásait, Bacsányi (így cs-vel) és Rákóczy (így y-nal) meg akart minket ölni, az indulás előtt Bacsányi engem, félúton Rákóczy Kakas Bálintot. Óriási felfordulás, zűrzavar, újságírók, tévé, panaszkodhatnék száz mondattal róla, de akkor mi lesz Szapphóval Madridban? Nem mesélek hajmeresztő élethelyzetekről, csak a szürke valóságról.)

            Szerencsére megérkeztem Pestre Kakas Bálinttal.

            Mindketten élve léptünk le a vonatról, egyikünket se kellett lesegíteni, hajunk szála nem görbült, sőt, én még egy repülőgépre is felszálltam volna, aztán irány München, mókázni támadt kedvem a mindig kiszámítható németekkel.

            Pályaudvar. Nagy pályaudvar.

            - S most hova? – kérdezett Kakas Bálint.

- Endrődy-Somogyi rendelője felé. Tizennyolcadik kerület, Kis utca.

- Kis utca, tizennyolcadik kerület, no, téged ma nővé varázsolnak – hozta rám a frászt Kakas Bálint.

- Buszozunk, nem taxizunk, hogy láss sok embert, talán ez a rengeteg fajta arc eszedbe juttat mást is, nem csak azt, hogy én nővé változom Endrődy-Somogyi beavatkozása miatt.

- Jó, induljunk – láttam, unalmas vagyok Kakas Bálintnak, ezért a tizennyolcadik kerületi Kis utcáig ötször köhintettem, de egy i betűt nem ejtettem ki, nehogy véletlenül rám támadjon Kakas Bálint, hogy fejezzem be már az állandó beszélést.

            Tizennyolcadik kerület, Kis utca.

            Mindketten lereppentünk a buszról, el kell mondani, jegyet se kellett volna lyukasztani, de mindegy, Szapphó Madridban, Madrid a cél, tilos a legkisebb kockázat is.

            Tizennyolcadik kerület, Kis utca.

            Kis utca, igen, de Endrődy-Somogyi elköltözött. A helyén, Endrődy-Somogyi helyén Nagyné Kovács Anna és családja lakik.

            Nagyné Kovács Anna pedig az a nő, aki nem jött el találkozni a Margitsziget bejáratához (velem). Csak megházasodott már azóta. A házas Kovács Annához bekopogtatni nem akartam, pedig ő biztosan tudja, hol találjuk Endrődy-Somogyit.

            Jaj, Szapphó, Szapphó, érted írok, érted utazok, érted meghalok. Te pedig Szántó Marcellel és az ötvennégy Kakas Bálinttal járod Madridot, még akkor se jutok eszedbe, ha embernyi betűkkel látod a nevem kiírva az utca aszfaltján.

            Elfelejtettél te engem, Szapphó. De kimegyek hozzád Madridba, s újra a legjobb barátok leszünk.

            Nagyné Kovács Annához Kakas Bálint egyedül csengetett be, én elbújtam egy fa mögé, Kakas Bálint megtudta, hogy Endrődy-Somogyi a Hajdu utcába költözött, Anna többször elmondta Kakas Bálintnak, nem Hajdú, hanem Hajdu utca, tizennyolcadik kerület, negyedóra gyalogosan.

            Tíz perc alatt odaértünk a Hajdu utcához.

            Szapphó, Szapphó. Csak ezt tudom ismételgetni. Miért kellett téged elengedni Madridba?

            Ha nem írom, hogy Madridba mégy, nem szerencsétlenkedem soha Kakas Bálinttal a tizennyolcadik kerületben ennyit.

            De már a Hajdu utcában lépdeltünk csendesen Kakas Bálintommal, a névtáblákat bámultuk, végre odaírták az egyikre, Endrődy-Somogyi.

            - Nos, Bálint, nyomd meg a csöngőt!

            Egy hölgy jött ki a kapuhoz.

            Bemutatkoztam neki, elmondtam, hogy Endrődy-Somogyi urat keressük.

            A hölgy is bemutatkozott.

            N. Kovács Anna.

            Ma csak Kovács Annákról írok. Nagyné Kovács Anna lakott a Kis utcában, ő mondta, hogy jöjjünk a Hajdu utcába, a Hajdu utcában is Kovács Annát láthatjuk. N. Kovács Annát. De tudja meg mindenki, a Kis utcai Kovács Anna pont ellentéte volt a Hajdu utcai Kovács Annának!

            A Hajdu utcai Kovács Anna készségesen elmondta nekünk, hogy pár órája laknak csak itt, s még nem volt idejük lecserélni az Endrődy-Somogyi névtáblát. S a kinézete is más volt a Hajdu utcai Kovács Annának, nem részletezem.

            - Endrődy-Somogyi úr elköltözött, nem messzire, a Fűzfa utcába, az is a tizennyolcadik kerületben található.

            Mit tegyünk?

            Egymásra néztünk Kakas Bálinttal, az én novellabeli cipészemmel, Kovács Anna már rég házában üldögélt, Hajdu utcai házában, nem hívott be minket, miért is hívott volna?

            Mit tegyünk, Kakas Bálint?

            Végtelenítsük szenvedésünket, másszunk el még a tizennyolcadik kerületi Fűzfa utcába, találkozzunk végre Endrődy-Somogyi úrral, egyek Rutascorbint, repülőzzek ki Madridba s kérdezgessem Szapphóékat, mit nem láttak még a spanyol fővárosból?

            Nem, nem, Szapphónak ott van Szántó Marcell, megteremtettem Szapphó mellé Szántó Marcellt, minek mondjak abrakadabrákat, én itt leszek Magyarországon, elfelejtem Szapphót, óh, hány lányt elfelejtettem én már, Szapphó úgyse öregszik, én meg öt év múlva hajlott hátú búskomor leszek, s különben is, egyszer ki kell tenni minden mondat végére az utolsó írásjelet, ha meg szeretnénk felelni a nyelvtani szabályoknak.

            Szapphó szép versének pár sorával tesszük ki itt az írásjelet, amiről az előbbi mondatban szóltunk.

            A Szapphó-vers címe: Akhilleuszról.

            Őt magába éjszinü föld fogadta,

            S vége lett akkor valamennyi kínnak,…

 

 

           

 

 

           

           

 

 

 

 

           

 

 

           

           

           

           

           

 

           

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Kalandozások a helyesírás világában / XXIV.
Zságot András közölt írásai / I. - © 2008 - 2024 - zsagotandrasirasai.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat