Zságot András

 

Magyar irodalmi élet a XXI. század elején

 

            Nem sokban különbözik a XIX. századi magyar irodalmi élet a maitól.

            Akkor is voltak barátságok, most is vannak.

            Én például tegnap nagyon unatkoztam, azonkívül nem volt mit ennem, mert elfogyott a pénzem.

            Nem is remélhettem sehonnan csilingelő forintokat.

            Tehát két kérdésben is segítségre szorultam. (Aki a két kérdést nem tudja, nem olvasta elég figyelmesen művemet, javaslom, kezdje újra.)

            Elcsüggedtem.

            De szerencsére, az utolsó pillanatban bekopogott két barátom az irodalmi életből, mindketten szerkesztők, az egyik felvidított, a másik pedig pénzt adott, úgy vidított fel.

            Rendszeresen találkozunk. Színészekkel, színésznőkkel. Én nem egy színésznőbe szerelmes voltam már.

            Alakítottunk egy kört. Száznál is többen voltunk benne. Azért hoztuk létre, hogy biztonságban érezzük magunkat. Politikai nyilatkozatokat adtunk ki. Máig fennáll ez a kör, rettegnek tőlünk a döntéshozók.

            De ezt is akartuk, ne nézzenek minket paprikajancsinak!

            Aztán levelezem irodalmi barátaimmal. Elsősorban esztétikai kérdéseket fejtegetünk, vitatunk meg, gratulálunk egymás sikereihez. De megbeszéljük levélben, hogy kinek mi a gondja-baja, szóval, összetartó csapat a mienk.

            Jó, hogy én is író vagyok, hogy szólhatok valakihez, hogy nem vagyok kirekesztve.

            Szerdánként szoktunk találkozni Budapesten. Nem mindenki budapesti, én is, illetve, én se, én se vagyok budapesti. Felszállok a vonatra, csak hazautazni nehéz, mert hajnalig vigadunk, vagy mondjuk éjjel kettőig, akkor meg nincs távolsági közlekedés.

            Én még irodalmár barátommal nem veszekedtem. Mindenben egyetértünk a végén. Mint a mesében.

            Születésnapozunk, névnapozunk, Mikuláskor ajándékokkal lepjük meg egymást.

            Egyszer arról beszélgettünk, ha nem lenne magyar irodalom, mely befogad minket, melynek tagjai vagyunk, bizony elég nehéz s hányattatott lenne sorsunk.

            De a tagjai vagyunk, legyen hányattatott annak a sorsa, akinek nem volt szerencséje e kérdéskörben. Nem tudunk együtt érzők lenni, mert ha együtt érzők vagyunk, máris kívül kerülhetünk a magyar irodalmon.

            Ezt nem kockáztatja egyetlen épelméjű ember. A magyar irodalom tagjai a XXI. században épelméjűek.

            Játszunk is.

            Hogy kiderítsük, ki a legműveltebb, ki a legtehetségesebb. Én nem árulom el a nevét, de a magyar irodalom ma számon tartja, ki a legműveltebb.

            Nem is tudom, hogy jut időnk írni.

            Be szoktam járni szerkesztőségekbe. Csak úgy. Találomra. Van, ahol golyózápor fogad, de oda nem megyek többet, van, ahol elemzik az írásaimat.

            Például erről a mostaniról is beszélünk majd biztos valakivel. Gonoszság nélkül, hogy őszinte barátokká váljunk.

            Anyagilag rosszul élünk, erkölcsileg jól, kicsinyellem igen a jövedelmeinket. Sokan vagyunk, mégse hallott még senki panaszkodni. Csak most az egyszer.

            Csak ki ne derüljön egyikünkről, hogy tehetségtelen, mert akkor a másikról is kiderül, s kiderül a harmadikról is.

            Akik egymással barátkozunk, mind újak vagyunk és különlegesek.

            Ez vonzott mindig a magyar irodalomba, nem az írás, a hírnév, hanem a barátság. Ennyi barátja kinek van, mint nekem? Senkinek, senkinek, amerre a szem ellát, dugig van tömve az utca, minden utca és tér barátokkal. S nincsenek ellenségek.

            Jó, néha olvasni kell Goethét, ez fárasztó, de ennyi barátért vállalom Goethét, Villont, s a többi elismert írót, íróelődöt.

            Olyan viccek esnek meg velünk, hogy csuda.

            Egyszer két íróbarátom üldögélt egy kávéházban. Odalépett hozzájuk egy nő. Összekeverte a kettőt, azok meg nem szóltak, így beszélgettek hármasban órákig, de a végén a nő elárulta, pontosan tudta, ki kicsoda, csak kíváncsi volt, milyenek is valójában ezek az írók.

            Olyan viccek esnek meg velünk, hogy csuda.

            Igaz, van maikor méltánytalanság, bántás ér minket, de együtt átvészeljük ezeket is.

            A rendőrség például hosszú évekkel ezelőtt állandóan zaklatta egyik írótársunkat.

            - Mit tegyek? – kérdezte tőlünk bánatosan.

- Hívd be őket a lakásodba, kínáld meg őket itallal, tegyél úgy, mintha elment volna a józan eszed, meglásd, nem sokáig járnak hozzád.

            Így is tett, s így is lett.

            Így lett (elmesélte):

            - Jó napot rendőr urak! Milyen jó, hogy újra látom Önöket! Fáradjanak be szolid hajlékomba! Megkínálhatom Önöket rummal?

            S mondta, mondta, a rendőrök pedig, láss csodát, elszégyellték magukat.

            A rendőrök elszégyellték magukat s többé nem zaklatták barátomat.

            Nyoma sincs a magyar irodalomban a XXI. század elején a kiábrándultságnak, az úttalanságnak. Mi menetelünk, előre, rendületlenül.

            A magyar irodalomban szépek a nők. S hogy a világ szélsebesen embertelenedik, arra nem figyelnek a szép nők. Ők csak tetszenek nekünk.

            Én most nem sorolom fel a XXI. századi magyar irodalom nagyjait, mert gyűlölöm a felsorolásokat, s úgyis mindenki tudja, az emberek tájékozottak.

            Látjuk, hogy a világnak hamarosan vége lesz, az irodalmárok, kicsiny sziget, túlélik, valamiképp túlélik. Például úgy, hogy leszoknak káros szenvedélyeikről, leszoknak a pénz szórásáról, a könnyű nőkről, szóval példát mutatnak, s ezzel teszik nélkülözhetetlenné önmagukat.

            Ha mindenki példát mutat erényből és takarékosságból, megmenekül a föld.

            De félre a nagy szavakkal! Most a kis szavak ideje van itt. A kis, szorgalmas szavaké. A koncentrált, kis, szorgalmas szavaké. A néha erotikával telített, koncentrált, kis, szorgalmas szavaké.

            Az erotikát a mai magyar irodalomnak kötelessége használni, mert az erotika gyógyít.

            Nem összeomló toronyházakat látok, hanem virágzó kerteket paradicsomokkal, paprikákkal.

            Mindenki azt nézi, hogy rossz, majdnem mindenki azt nézi, látja, hogy rossz, de a rossz mögött ott a jó, az erény jutalma a jó észrevétele.

            Hej, magyar irodalom, hej, XXI. század!

            Táncoljunk!

            Gyűljünk össze, csak a magyar irodalmárok, csak a XXI. századból. Az előbbiek maradjanak otthon! XX. századi nem kell. Csak a magyarok, csak az irodalomból.

            Végre megváltoztatjuk a világot. Az emberek beszélgetni fognak.

            Mi sokat olvastunk, mi sokat írtunk.

            Így mennek tönkre a nők. Hogy belénk szeretnek. Sokkal több kábítószerező nőt látok a tereken. S nekünk az ad erőt, hogy a nőkre kacsinthatunk. Őket meg az bátortalanítja, úgy veszem észre.

            A medvék is rakoncátlankodnak, mindenki boldog, csak a nem irodalmár emberek szomorúak. Emészti őket a pénz.

            Most a legerősebb a magyar irodalom. Most, amikor senki nem figyel rá. Most, amikor nem tudjuk, a házunkban, a szomszéd házban mi folyik.

            Tegnap összetalálkozott három irodalmár, hazai, itthon.

            Én voltam az egyik.

            Köröket rajzoltunk a levegőbe, nagy köröket, hátha boldogabbá válik a kontinens, gondoltuk. Rajzoltuk a köröket, de nem mértük le, boldogabb lett-e Európa.

            Játszottunk, beszélgettünk és versenyeztünk felváltva. Köröket rajzoltunk, megbeszéltük a mértan összefüggéseit, aztán újra köröket rajzoltunk.

            Ha most elviselhetetlenül pici a kör, amit rajzolni tudunk, azért mégse négyzet. Nem egyszerű négyzet.

            A magyar irodalom feladata. Ezzel kellene foglalkoznia annak a sok léhűtőnek, ott a hivatalban. Melyik hivatalban? Egyik hivatalban.

            A magyar irodalom már sokszor segített.

            1848.

            Olvasunk és írunk. Ezt írom majd az autóm oldalára. Holnap reggel, ma már későre jár.

            Kétszáz író találkozott a tokaji írótáborban. Én ezt az adatot tudom, Önök pedig azt, hány irodalmi lap van ma Magyarországon. Gyorsan osztani, szorozni kell, s kijön, túl sok-e az irodalmár, az író vagy túl sok a lap.

            Csak számolni kell, egy író egy nap alatt egy oldalt ír.

            Egy hónap alatt hány író egy irodalmi folyóiratot ír? Vagy hogy még értelme is legyen a mondatnak, hány író ír meg egy hónap alatt egy irodalmi folyóiratot?

            Mulatozásra semmi ok.

            Táncoljunk!

            Ha új táncot táncol az ember, a szomorúak szomorúak maradnak.

            Ha beköltöznék egy panelházba, s mellém költözne a másik lakásba egy Nobel-díjas, egy friss Nobel-díjas magyar író, nem tudnám, hogy egy friss Nobel-díjas magyar író a szomszédom. Évekig nem tudnám.

            Ejhaj, ez a magyar irodalom. Komisz teremtmények a földön.

            Még a XXI. századi magyar irodalomról szeretnék írni.

            Én vágyom az igaz szerelemre. De nem lehet megtalálni, mert nagy a nyüzsgés, a meztelenek elnyomják a felöltözötteket.

            De nekem nem erről kell írni.

            Hanem a magyar irodalomról a XXI. században.

            A sajtnak az egytizede ízében nem különbözik az egész sajttól.

            Mi lesz még?

            Az írók szeretkeznek a XXI. században. Fellázadnak, eldobják a tollukat és vad csatákban csókolgatják azokat a nőket, akiket a vonatokon összeszednek.

            Ennek nem a művészi produktum látja majd kárát? Ha a férfiak futnak a nők után udvarias udvarlásaikkal, akkor egy író egy nap alatt egy oldalt nem fog megírni.

            Ha az író nem tud olvasni eleget, mert a korszellem az állandó meztelenkedés, akkor ő is a meztelenkedésről fog írni, az meg hova vezet?

            Túlnépesedéshez.

            Hagyjuk meg az írókat, hadd írjanak! Szigeteljenek el engem a meztelenkedéstől.

            Én úgy képzelem a magyar irodalmat, hogy ott nincs más, csak írás és olvasás. Most már úgyis mindent leírtak. Csak el kell olvasni a leírtakat.

            Nem kell átélni, nem kell ott lenni, az hosszadalmas, ötöt elolvasunk, míg egyet átélünk. Olvasás közben kevesebb ősz hajszál terem.

            S még egy eset a magyar irodalomból.

            Különböző városokban tíz magyar író elvitte kitisztíttatni a szőnyegét.

            Nagyjából mindenhol ezt kapták:

            - Én tudom, hogy kicsoda Ön. Magyar író. S most szőnyeget tisztíttat. De ellátom a baját az Ön édes jó apukájának, aki felbiztatta, hogy tollal a kezében éldegélje le hosszú életét.

            A szőnyegtisztítók nem szeretik a magyar írókat.

            Ártalmukra vannak.

            S a tíz magyar író, akik nem tudták, hasznos-e vagy káros, amit művelnek, felültek Pegazus nevű lovukra, s elvágtattak az ismeretlen XXII. századba.

 

 

 

           

           

Oldal: Magyar irodalmi élet a XXI. század elején
Zságot András közölt írásai / I. - © 2008 - 2024 - zsagotandrasirasai.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat