Zságot András
Fiatalok és öregek
Fiatalok
- Légy átkozott! Legyetek átkozottak! – suttogta Jóska.
Hárman voltak.
- Legyetek átkozottak – suttogta Jóska.
Hárman voltak. Jóska ott volt köztük, ő volt az egyik a három közül.
- Legyetek átkozottak! – mindig ezt mondta.
Az egész úton, folyton ezt préselte ki a száján.
- Legyetek átkozottak! – Jóska mondta.
Ették a krumplit, mindhárman, Jóska és a másik kettő.
S a másik kettő.
A másik kettő egymásra nézett.
Itt gyilkosság lesz.
Hárman mentek.
Hárman mentek, feleséget keresni.
- Legyetek átkozottak! – suttogta Jóska.
- Légy átkozott, légy átkozott, te átkozott gonosz! – mást nem is mondott Jóska.
Másra nem is gondolt, amikor feleséget kerestek hárman.
Az erdőben mentek, egyszer sütött a nap, másszor esett az eső, aztán bealkonyodott, végül olyan hideg tél lett, hogy a hópelyhek kopogtak a fák tűlevelein.
- Légy átkozott, te áruló! – ezt kiáltotta Jóska.
A másik kettő csak ment a hóesésben.
Jóska követte őket.
De ő már ekkor a lányokat figyelte.
- Legyetek átkozottak!
Ők voltak a fiatalok, ők mentek feleségért.
Találtak egy forrást, csak a másik kettő ivott belőle.
Küzdeni kell.
Küzdöttek mindhárman. Ezt Jóska se vitatta.
A másik kettő is küzdött.
Nem pottyant ölükbe a feleség. Küzdöttek érte.
Mentek hárman hegyen át és völgyön át, szerető feleségért, hogy megtalálják a legszebbet, a leghűségesebbeket.
Közben a világ folyamatosan változott. Egyetlen lépést tettek, s már semmi nem volt igaz.
- Legyetek átkozottak!
Jóska nem szólt a másik kettőhöz napokig. Nyugodtabb volt, csak aludni nem tudott.
- Haragszol? Még nem haragudhatsz ránk.
Jóska mindig egyedül maradt. Ha négyen lettek volna, akkor is egyedül lett volna.
Ha öten lettek volna, akkor is.
Már besötétedett.
Mentek a rókák mellett feleségért.
Lehet, hogy nem mindenkinek sikerül feleséget kapni.
A többi ember már eldöntötte, mi lesz a sorsuk.
De a háromnak mennie kellett.
Akkor is, ha egyik se kap feleséget.
Jóska nem szerette a másik kettőt.
Jóska nem kap feleséget, tudta.
Öt évnél hosszabb ideig nem szabad távol lenni.
Hogy nevezték a másik kettőt a faluban?
Bitang és Átkozott.
Átkozott bitangok.
Jóska is ment velük.
Jóska meglátott egy szép lányt.
- Hagyjad – szólt rá az Átkozott.
Pedig, ha Jóska ott megáll, lehetett volna felesége.
De nem lett. Ment a másik kettővel.
Talán a faluban kellett volna maradni. Vagy a másik faluba átmenni. Egy takaros menyecske.
Egy takaros menyecske. Milyen szép.
Milyen szépet gondolt Jóska.
A másik kettő ivott és káromkodott.
Az egyik hajnal előtt felébredt Jóska. Előbb ébredt, mint a másik kettő.
A másik kettő egymás felé fordult, úgy aludtak, Jóska el tőlük, úgy aludt.
- Jóska, Jóska, sírni fogsz te még.
- Anyám, hát ezeknek nincs anyjuk?
A Bitang és az Átkozott egyszer szalonnát evett. Útközben néha elszegődtek dolgozni, onnan volt harapnivalójuk.
De a kést a torka felé dobták.
Jóska torka felé.
A Bitang és az Átkozott.
Nem is látta, melyik a kettő közül.
Ez a legkönnyebb.
A kettő mindig legyőzi az egyet. Így erősebb nálam az anyám és az apám együtt. Erősebb is lesz, míg csak meg nem halok.
Csak két asszonynak való lesz. Tudta ezt a Bitang és az Átkozott.
Mentek hárman.
A Bitang, az Átkozott és Jóska.
- Álljatok meg! Forduljatok jobbra! Ott megtalálhatjátok a boldogságot.
Már lovuk is volt.
Lóval mentek.
Az ember, aki azt mondta, forduljanak jobbra, eltűnt valamerre a sötétben.
Egy éve itt van egy kis gúla az íróasztalomon.
Ha ez a gúla ott lenne Jóskánál, nem itt, a birodalom valamennyi lánya az ő csókjáért epedne.
Ment a három jóbarát feleségért.
De csak kettőnek jut.
A Bitang, az Átkozott és Jóska.
Jóskának nem jutott feleség.
Csak a Bitangnak és az Átkozottnak.
x
Öregek
Mindhárman megöregedtek.
A Bitang, az Átkozott és Jóska.
A Bitang és az Átkozott és Jóska újra mentek.
Ha nem együtt lettek volna, mindhárman egyedül lettek volna.
Egyedül is voltak sokáig, de összehozta őket a jószerencse.
Három bús komisz.
Három bús menetelő.
Újra feleséget kerestek.
Vagy a halált, hatvanévesen.
Már lassabban mentek, már sokszor leültek az út porába.
Az öregek néha gazdagabbak, néha szegényebbek a fiataloknál.
A Bitang, az Átkozott és Jóska szegény volt, szinte koldusszegény.
A Bitang, az Átkozott és Jóska.
Feleséget kerestek?
Hatvanévesen.
Hatvanszor három, száznyolcvan év.
Rengeteg, rengeteg nap.
Annyi keserv.
Három angyali vándor.
Ha velük lennék, négyen lennénk. De meglesz-e a három nő, mindháromnak egy-egy vagy csak kettő a háromnak, mint régen.
Mint régen, amire mindenki emlékszik.
Ha nem bírták szótlanul, beszélgettek.
Ajtók nem voltak, nem kellett benyitni sehova.
Minden bűnt láttam.
Ők még egyet nem láttak. De az úton azzal is találkozhatnak.
Minek írom le a verejtékes arcukat?
Nyáron verejtékes, télen piros a fagytól.
Nem merek szembe menni velük.
Felfalnának.
Olyan éhesek.
A nők miatt.
Nagy barátság a Bitang, az Átkozott és Jóska között?
Nagy.
Nagy barátság.
Nem akarok szegény lenni, mint ezek hárman.
Pedig lehetnének.
Ha mindenemet elvesznek, szegény leszek.
Jóska szereti a Bitangot és az átkozottat?
Szereti.
De most ne is ezzel foglalkozzunk, töprengjünk el máson!
Mindent tud ez a három agy.
Mi mindent tud ez a három vénség!
Nem is olyan vének.
Hatvan év.
Őszek.
Telek.
Vad zimankó, dér.
Mentek az őszek a télbe.
A halálba vagy a menyasszonyaikhoz.
- Nem tudunk mi már dolgozni se.
Nem dolgoztak.
- Kenyeret, egy kis kenyeret, egy kis falást!
Nem szerettek már menni, de nem állhattak meg.
Ott volt a három asszony.
Megint csak kettő marad?
Csak ilyen éhenkórász ne legyek!
Három nyomorult fut a nők után.
El is éri.
Ez a házasság. Teli akadályokkal.
Nem is csudálkozom, hogy Jóskának nem sikerült.
Hogy aszongya, kor, egyező akaratnyilatkozat, vallás se mindegy mindig. Sorolhatnám.
Ott volt a távolban három nő.
De nem az úton.
Valahol az út mellett.
Leírom, egy dombról jött a három, az egy bitang, az egy átkozott és Jóska, kanyargott alattuk a kitaposott ösvény, mellettük borókabokrok, szilvafák.
S a szilvafákon túl, ott volt a három nő.
De a három nő nem fordult feléjük.
S amikor odafordult a Bitang, az Átkozott és Jóska, akkor a három kiáltozva futott haza, kopott házaikba.
- De miért?
S kérdezték, s kérdezték.
Milliárd kérdést feltett a Bitang, az Átkozott és Jóska.
Hatvan év.
Lehet, hogy nem kettő, de egyetlen asszony se akad a háromnak?
- Nem kellett volna elfogadnunk a két feleséget akkor – gondolkozik el a Bitang.
- Nem, de győzni kellett – válaszolja az Átkozott.
Beérnek a városba.
Éjszaka. Sűrű éjszaka.
Megszállnak egy fogadóban.
1800-as évek.
Én nem láttam őket.
Nem is találkoztam a három szomorúval.
Az mindegy, gyerekük született-e.
Most egyedül vannak, mint Lear király.
Egyedül, de hármabban, hármabban vannak Lear királynál.
De Lear királynak három gyermeke volt, akkor is, mikor bolyongott a pára.
No, nem folytatjuk.
Éjszaka, sűrű éjszaka.
Beérnek a városba.
A Bitang, az Átkozott és Jóska.
Megszállnak egy fogadóban.
S a fogadóban megtalálják a boldogságukat.
Három asszony, egy a Bitangé, egy az Átkozotté s egy Jóskáé.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
7. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
10. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)
romatika-mindhalalig.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."
szatok.hupont.hu
23. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse
► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)
akaccsemete.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT
► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó
varadikepzo.hupont.hu
► rtimea2004@gmail.com
racztimealakberendezes.hupont.hu
28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba
► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó
korona.hupont.hu
29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240
► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240
szekelykapuk.hupont.hu
30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ
► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.
termeszetgyogyasziskola.hupont.hu
31. Roma zenék
► király
istennyila.hupont.hu
► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!
szalontaioriasgalamb.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
34. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.
murvaszallitas.hupont.hu
37. Bio Life- Care
► Biztosan fizető munka
biztosmelo.hupont.hu
38. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI
► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!
novaograja.hupont.hu
43. Könyvmoly
► Sok olvasás tudást ad...
konyvmoly.hupont.hu
44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
47. Csányi Tagóvoda
► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)
csanyitagovi.hupont.hu
48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)
► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.
vizishow.hupont.hu
49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898
► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.
probiotikus.hupont.hu
53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM
► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!
angolkremhasznaltruha.hupont.hu
► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.
disneyhercegnok.hupont.hu
56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
58. Bacskó István
► Szerencse
ibacsko.hupont.hu
59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja
► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia
miskolcszentimre.hupont.hu
60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata
► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.
fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu
63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
64. Nikii oldala.
► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!
nikiioldala.hupont.hu
65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja
► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
poroszlose.hupont.hu
66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !
► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!
sarkanyrepulo.hupont.hu
68. ~~ßella OLĐALA~~
► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!
bellababaangel.hupont.hu
69. Kedvenc szátok hírek képek.
► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.
hirekcelebekkepek.hupont.hu
70. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.
sportclublanyok.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!
► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "
kezeltszamla-forex.hupont.hu
► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu
rethelyi-granit-kft.hupont.hu
75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu