Zságot András közölt írásai / I.

Olvasson mindenki Zságotot!

Zságot András

 

Mese a napról

 

            Elutaztam a napra, hogy írjak róla egy mesét.

            Természetesen nem emberi erővel és leleménnyel utaztam a távoli napba a távoli földről, hanem ókori keleti szerzők műveit tanulmányoztam és megtudtam, hogy kell az istenektől naphajót kérni.

            Rőzsét gyűjtöttem, a bográcsba paprikát, elefántfogat, vasat, bolhavért tettem, vizet öntöttem rá és sok-sok tésztát, meggyújtottam a fákat és főztem, ameddig kellett.

            Még sok állatszőrt kevertem a bográcsba és mikor elkészültem, Arábiába vittem a főzetet és ott megetettem egy ugrómókussal az elefántfog kivételével mindet, ezután elutaztam Walesbe, ahol már várt rám a naphajó, hazamentem, összecsomagoltam, aztán felültem a naphajóra és eveztem a csillagokon át.

            Most itt ülök, süttetem magam a nappal és a ceruzámat hegyezem, hogy írjak a Napfiúról. Pontosan egy hegy közepén ülök, ahonnan látom, hogy keringenek körülöttem a bolygók.

            A Napfiú felcseperedett és a csillagok között útra indult.

            A bolyongásai alatt többször át kellett változnia,csillagtestvérei mindig a nyomában voltak.

            Amikor például medvévé változott és úgy cammogott végig a hideg atomok dzsungelében, csillagtestvérei figyelmeztették, hova tegye a lábát, melyik orrlyukán szívja be a levegőt és a legyeket gyorsan hessegesse el mozgékony füleivel, ha jót akar. Amikor a Napfiú bolhává változott, hogy beszélgetni tudjon egy elhaladó hangyával, akkor csillagtestvérei és csillagbarátai közül sok hazagyalogolt a csillagfaluba, mert olyan kicsi volt a Napfiú, hogy mindenki azt hitte, láthatatlanná lett, hiába keresik, csak azok maradtak ott és nem mentek haza, akik nagyon szerették őt.

            Miközben mesémet írom, a nap felszínén olvadt gyémántdarabok úszkálnak, régen még halak lubickoltak ebben a gyönyörű kék tengerben, a halakat páviánok figyelték, de mára csak a tikkasztó forróság maradt. Várom, hogy beesteledjen és álmodozhassak vitézekről és várkirálylányokról, de ha nem lepi el sötétség a tájat, a százéves gitárral fejbe csapkodom ezeket a lila gúnárokat, akik otromba krákogásukkal mindig kihoznak a sodromból.

            Napfiú megváltoztatta a nevét, kivándorolt Alaszkába, kizárólag bogyókat és gyökereket evett és hetente egyszer borotválkozott. Új barátokat talált magának, de a régieket se felejtette el teljesen, igaz, anyanyelvét nem használta, nem használhatta, ha gyerekkori pajtásai felkeresték, csak kézzel-lábbal mutogatott, de nem tudta úgy megnevettetni őket, mint régen.

            Napfiú új neve Gyökér János lett.

            Anyja neve Labdai Anna.

            Az új Jancsi új anyja a messzeségben lakott, ott épített vályogból és szalmából egy rozzant viskót a saját palotája mellett és az új Jancsi nem költözött a szép palotába, hanem a rozzant viskóba.

            Azt gondolta Jancsi, biztosan elnyeri majd a királylány kezét, ha bebizonyítja hősiességét, állhatatosságát és meg nem alkuvását, ha elegendő időt eltölt a vályogviskóban, nem adhatja másnak a király lánya kezét, csak neki.

            Jancsi éhezett és fázott és hosszú-hosszú ideig embernek a színét sem látta, de tűrte a nélkülözést, állatkákat faragott fából és mindig ügyelt arra, hogy az a kevéske ruhája rendben legyen, hideg vízben fürdött és amikor dolga után nézett, mindig gondosan bezárta viskója ajtaját, ne lássa senki, milyen bánatosan tengeti napjait.

            Én meg a napon csupa boldogságban dorbézolok, pedig karnyújtásnyira tőlem a régi kastély felvonóhídját látom, itt lakott a Napfiú pompában, sült libacombokat ebédelt és leggonoszabb álmaiban nem látta azt, hogy ő majd egyszer Jancsivá válik és nap nap után éhezik a hideg viskóban és reménykedik, hogy majdcsak ő nyeri el a királykisasszony kezét.

            Ha Jancsi megbetegedett, senki nem simogatta meg a fejét, senki nem főzött neki finom teákat és senki nem virrasztott könnyezve az ágya mellett. Nem törődött Jancsival senki ezen a kerek világon.

            A nap lakói, kis kék és zöld emberkék, gyakran felkeresnek, látják ,hogy írok a Napfiúról és mindig elmosolyodnak, milyen vidám gyerek volt az, szerette őt mindenki. Néhány gonosz élt csak a napon, de a Napfiú őket is elüldözte vagy jóságos jó emberré változtatta őket.

            Mondják, egy szegény özvegyasszonynak a nap kietlen sötét utcácskájában elkóborolt egy ökre és egy malaca. Hol lehet, hol lehet, az egész falu kereste. Az ökröt és a malacot nem nyelte el a nap, A Napfiú megtalálta, mindkettőre ráesett egy bádogdézsa és annyira megrémültek, hogy mukkanni se mertek, moccanni se, de a szemfüles Napfiú megfordította dézsákat és megsimogatta az állatkákat.

            A Napfiú szép sudár ifjú volt, csillogtak a szemei, olyan erős volt, mint az óriások és olyan jószívű, mint a legjámborabb nyulacskák a legcsillagosabb erdőben. Fáradhatatlanul dolgozott, télen fát hasogatott, nyáron az aratásnál segített, hősiesen védte a várat és a várost, ha néhanapján ellenség ostromolta.

            Mikor aztán nevét Gyökér Jánosra cserélte át, mindig leszegte a fejét, ha otthonról kimozdult, messze volt már a régi naptól, úgy megváltozott, hogy a csillagok nem ismerték fel, azelőtt mindig mosolygott, most pedig kunyhójában összegörbítette a hátát. Elmélyedt a tudományokban, tudta, kik éltek a régi korokban, megismert minden állatot és észre sem vette, hogy múlik évre év, a hópelyheket, aztán a fák virágait egykedvű szemekkel bámulta. Évre év múlt és néha gondolatban felkereste a királyt és megkérdezte tőle, kinek szánja egyetlen lánya kezét. 

            A király azt válaszolta Jancsinak, ha továbbra is ilyen állhatatosan szenteli életét a tudományoknak és a vitézségnek, övé lesz a királylány.

            Jancsi mindent tudott az udvari szokásokról, nem is faggatta tovább a királyt.

            Vajon hány kérője lesz a királylánynak? Ezer? Tízezer? De szívesen megtudakolta volna ezt Jancsi akárkitől.

            Jancsi azt sem tudta, hány napot kell még várnia arra, hogy a király színe elé járulva megkérhesse leánya kezét.

            Ezalatt a napon sírt, zokogott egy tündérhajú naplány. A nap legmélyebb barlangjában egy papírtekercset talált, elolvasta. Megtudta, hogy ő vagy a Napfiúé lesz vagy senkié. De megtudta azt is, hogy a Napfiú most egy rozzant vályogviskóban él, ki tudja, hol. Futárokat küldött a naplány a világ valamennyi részébe, hogy megtalálják szerelmesét.

            A naplány egyike volt a napon élő hatvanezer naplánynak és ez a naplány ugyanolyan rozzant vályogviskóban élt, mint Jancsi.

            Jancsi nagyon várta a napot, amikor elköltözhet a rozzant viskójából. Nem tudta, sikeres lesz-e lánykérése a királyi háznál, de úgy gondolta, ha visszautasítják, akkor elköltözik a tenger mellé és egy halászkunyhóban halászatból fog megélni.

            Akár így lesz, akár úgy, még egy ideig a vályogházban kell tengetnie az életét.

            A hópelyhek és az esőcseppek a tenyérnyi réseken beestek Jancsi házikójába.

            Jancsi rozsdás szegekkel és az útszélen talált fadarabokkal toldotta ki a rést és nyugodt is volt az álma néhány napig.

            De aztán jöttek a csillagmatrózok és Jancsit arra kényszerítették, hogy visszatérjen a napra, ám Jancsi bereteszelte háza ajtaját és maradt addig, míg meglátogathatja a királyt és feleségül kérheti a királylányt.

            Dolgozni ment, átszelte és átrepülte a tengereket, de annyira nem szerette senki, hiába járta be a legnagyobb birodalmakat, mint a napon imádták az öregek a szűk sikátorokban és a tágas tereken.

            A királylány fényűzően élt a palotában, édes foglalatosságokkal múlatta az időt és mikor kérdezgették tőle, kihez megy majd feleségül, ő a vállát húzogatta és azt mondta, hogy a leggazdagabb és legszebb férfiúhoz megy feleségül kerek e világon.

            Amikor kocsijával elhajtott Jancsi kunyhója mellett, ügyet sem vetett a fiúra, pedig hajh, de nagy boldogság lett volna a házban, ha csak két mondatot szól hozzá.

            Mindenki várta vissza a napra Jancsit, de őt megbabonázta a királylány, a naplány pedig hiába sírt éjjel és nappal, napjai minden pillanatában Jancsi körül táncolt, Jancsi nem akart visszatérni.

            - Térj észre, Jancsi, gyere haza – sürgetett a naplány -, gyere haza és legyél újra Napfiú. Összetesszük, amink van és boldogan élünk itt a napon. Mindenkinek hiányzol, ne gyötrődj ott a távolban, gyere haza.

            De Jancsi nem tudott elmozdulni, imádta a királylányt és nem szerette a naplányt. Mikor néha-néha átnézett a napra, látta ismerőseit, de azt gondolta, élete végéig boldog lesz a királylánnyal, ezért várt türelemmel.

            Senki nem tudta, kit választ majd a királylány, de azt se tudták az udvarban, szerelmes-e már valakibe a királykisasszony.

            Jancsi derekasan tűrte a magányosságot, füle botját se mozgatta a naplány hívó szavára.

            Azután eljött a várva várt pillanat, a palota kikiáltója összegyűjtötte az embereket és elmondta, aki szeretné feleségül venni a királylányt, az jelentkezzen szombaton kora hajnalban a kancellárián.

            Jancsi felvette vitézi ruháját, kilépett a házából, bezárta az ajtót és úgy poroszkált lovával a várba, hogy ő már soha többé nem tér vissza a nyomorúságos életbe, inkább feleségül veszi a királykisasszonyt.

            A napról mindenki érdeklődéssel figyelte a lánykérést, a naplány zokogott, hogy Jancsi a királylányt választotta.

            Özönlöttek a palotába a kérők gazdag ajándékokkal, a királylány elmondta, hogy három feladat vár a több száz ifjú mindegyikére és a végén a királylány dönt, ki a győztes.

            Először át kellett úszni háromszor a birodalom legnagyobb tavát, aztán meg kellett keresni egy arany ékszert és harmadszor bókot kellett mondani a királylánynak.

            - Ki fog itt győzni?

            Az első két forduló után több tucat kérő reménykedhetett.

            Jancsi is.

            Jancsi az arany ékszer keresése után visszavonult a közeli vendégfogadóba és mélyen gondolkodott arról, mi lesz másnap.

            A napon mindenki azt gondolta, elbúcsúzik tőlük Jancsi és ő veszi el a királykisasszonyt. Ám a legtöbb ellenség ugyanabban a fogadóban szállt meg, ahol Jancsi és egy kis csapat megegyezett abban, hogy elveszejtik őt.

            Jancsi azon gondolkozott, ne térjen-e vissza a napra, ki tudja, övé lesz-e a királylány. Töprengett azon, milyen gyönyörűséget mondjon majd másnap neki, hisz a harmadik feladatul azt kapták, kápráztassa el mindenki a királylányt egy kedves mondattal. Törte a fejét Jancsi, eszébe jutott minden, amit eddig tanult, járt fel-alá a fogadóban.

            Az ajtó előtt ellenségei szövetkeztek, kopogtattak és benyitottak a szobába. Jancsi karddal űzte ki a betolakodókat, aztán megvacsorázott és lefeküdt aludni.

            Vajon ki nyeri el a királykisasszony kezét?

            Jancsi szíve hevesen dobogott, most fog először beszélni a királykisasszonnyal életében.

            - Kedves királykisasszony – kezdte Jancsi -, biztos lehet benne, hogy a világon én szeretem Önt a legjobban. Én a szülőföldemet, a napot cseréltem fel egy rozzant kalyibával, ott nélkülöztem évekig, hogy elnyerjem a kezedet.

            A királylány belenézett a varázsgömbjébe és megkereste, hol lakott Jancsi.

            Egy gonosz varázsló azonban eltüntette az ütött-kopott vályogviskót és egy gyönyörű szép palotát varázsolt a helyére.

            - Szóval itt éltél, te galád. Azt hazudtad, szenvedtél és most kiderül, hogy palotában mulatoztál napestig.

            Hiába bizonygatta Jancsi, hogy ő gyötrődött, senki nem hitt neki, gyűlölő szemeket lövelltek rá.

            - Fogjátok el a gyalázatost – parancsolta a királykisasszony – és vigyétek a nap legnyomorultabb viskójába, hadd tanulja meg, mit érdemel az, aki hazug nyelvével akar sikereket elérni a királyi udvarban.

            A poroszlók megragadták Jancsi karját és elcipelték a napra. Betették egy ugyanolyan viskóba, mint amilyenben élt leánykérése előtt.

            Jancsi magában elátkozta a gonosz varázslót, aki átváltoztatta régi szegényes viskóját egy gyönyörű szép palotává. Gyötrődött a lelke, hogy koldusként tért vissza a napra.

            Kilátástalannak érezte életét, őt senki nem szereti, nem talált semmiben boldogságot.

            A legszomorúbb reggelen benyitott Jancsihoz a naplány. A naplány imádta Jancsit, kit is imádott volna mást.

            - Jancsi, mától fogva újra te vagy a Napfiú, az én férjem, mert így határozott a nap, a bolygók, a holdak és a csillagok. Beköltözünk a nap legszebb palotájába, mert a királykisasszony, akit te feleségül kértél, gyilkosok leánya, ők csempészték a palotába gyermeküket, pedig én vagyok az igazi királylány, bánatomban ideköltöztem a napra és vártam rád örökösen.

            A Napfiú átölelte szerelmesét, először alig hitte, de aztán nagyon boldog volt, hogy megtalálta a legszebb királykisasszonyt és többet nem gondolt régi álmaira, csak a jövő boldogságára és addig élt a naplánnyal együtt, amíg meg nem haltak.

           

           

           

           







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Zsu-Masszázs!

► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!

zsu-masszazs.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

4. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

5. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

10. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

11. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

12. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

13. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

14. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

15. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

16. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

17. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

18. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

19. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

20. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

21. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

22. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

23. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

24. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

25. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

26. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

27. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

28. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

29. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

30. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

31. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

32. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

33. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

34. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

35. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

36. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

37. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

38. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

39. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

40. Pankráció , a nyers erő !

► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!

wwepankracio.hupont.hu

41. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

42. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

43. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

44. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

45. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

46. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

47. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

48. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

49. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

50. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

51. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

52. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

53. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

54. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

55. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

56. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

57. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

58. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

59. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

60. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

61. Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

► Régi vágyad az éneklés? Szeretnél kitörni a szürke hétköznapokból? Nem szeretnéd veszni hagyni tehetségedet? Érdekel, hogy érdemes-e énekléssel foglalkoznod? Gyere és segítek!

viktoriaenekstudio.hupont.hu

62. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

63. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

64. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

65. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

66. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

67. Roma zenék

► király

istennyila.hupont.hu

68. Természet

► Ezen a weblapon mindenki tudomást növényekről

erdelyi.hupont.hu

69. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

70. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

71. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

72. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

73. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

74. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

75. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 76
Össz.: 12 379

Látogatottság növelés
Oldal: Mese a napról
Zságot András közölt írásai / I. - © 2008 - 2025 - zsagotandrasirasai.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »